Karácsony táján Csajkovszkij Diótörő című balettje biztos befutó az operaházakban, színházakban. Sok gyerek első zenei, balettélménye valószínűleg ez a kedves mese, a nagy karácsonyi készülődés, az ajándékvárás miatt örök élmény marad. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar harmadszor adott olyan koncertet, melyen a társművészetek egyike is hangsúlyozottan megjelent. Az első ilyen előadásra 2005-ben, a másodikra 2007 januárjában került sor. 2007. december 22-én nem tűztek más darabot műsorra az előző két koncerttel ellentétben, már a Diótörő hossza miatt sem.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – jó volt látni – tele volt. A karácsonyi hangulatot a színpad szélén lévő egy-egy fenyőfa adta meg, a harmadik a történet keretét képezte. A legfelső szinten rengeteg diák állt, a közönség soraiban az egészen kis, két-, hároméves gyerekek is feltűntek. A felnőttek köhögését gyerekzsivaj színesítette. A szünetben a zenekari árok szélénél a türelmes szülők magyarázták csemetéiknek a hangszerek sajátosságait, hogyan világítják meg a kottákat stb.

Az E. T. A. Hoffmann elbeszéléséből készült balett kezdetben csak közepes sikert aratott. Többen a cselekményt hibáztatták (nem elég drámai), mások a gyerekszereplőket (ügyetlenek). Azóta sokat változott a világ, ma pedig biztos befutó egy olyan produkció, amelyben gyerek és kutya szerepel. A fanyalgók csak egy dologban értettek egyet: a zene kiváló. Annál is inkább, mert a rövid tánctételek a gyerekek és a zenével ismerkedő felnőttek számára sem túl megerőltetőek, változatosak. Ehhez csatlakozik a látvány, mely erősíti a zene hatását és fordítva. (Nem véletlen, hogy a filmeket szinte kivétel nélkül zenei betétekkel látják el, ahogy az sem, hogy a nagyobb üzletekben ordít az ilyen-olyan zene.)

A zenekar most is jól játszott, némi zökkenőket leszámítva (az elején). A trombitaszóló (Sztravinszkij talán merített belőle) fényes volt, a rézfúvósok pontosan érzékeltették a drámai effektusokat. A fuvolaszólók lágysága, a fuvola hangja nagyon tetszett. Különleges színfoltként hatott a cseleszta hangja és dallama, a vonóskar a megszokott precizitással játszott. A Magyar Rádió Gyermekkórusa üdeségével hatott, ahogy a második emeleti karzaton énekelt.
A balett cselekményét rendhagyó módon a Budapesti Bábszínház művészei tárták a közönség elé. A jelmezeket a darab elején egy-egy fogasról emelték le, szimbolizálva, hogy belépünk az álomvilágba. A szereplők egy jó fejjel magasabbak lettek a ruhák segítségével, a fejük tetejétől kezdődött a nyakuk. Így a két gyerekszereplőről csak találgatta a lányom, hogy igazi gyerekek-e, nem azok voltak. A szereplők játékát színesítette a kivetítőn látható mese, az árnyjátékok. A bábok is szóhoz jutottak, érdekes volt az egerek harca a Diótörővel: a család mellett szinte eltörpültek a pici bábok. A mesevilágot a madár formájú óra mozgó szárnyai erősítették, a hópelyhek táncoltak, nem különben a virágok, Diótörő herceg és Marika boldogan utazott az égi batárban. A kardok szikráztak, a polipszerű esernyők forogtak, látványban nem volt hiány. A négypúpú teve mindenki tetszését kivívta (a púpok utána önálló életre keltek).
Gyereknek, felnőttnek élvezetes előadást nyújtott a zenekar, gyermekkórus, a bábszínház művészei. Jó volt látni a Diótörőt, hallani a teljes balettzenét, felkészülni az ünnepre.

Csajkovszkij: Diótörő
Vezényelt: Kocsis Zoltán
Közreműködött: A Magyar Rádió Gyermekkórusa
A Budapest Bábszínház művészei: Csajághy Béla, Blasek Gyöngyi, Kenyeres Zsuzsa, Kovács Marianna, Simándi Anna, Erdős István, Domonkos Béla, Papp Orsolya, Juhász Ibolya, Bánky Eszter e. h., Nagy Viktória e. h.

szabói
(Papiruszportál, 2007. december 27.)