Amikor 1868-ban Gioachino Rossini meghalt, Verdi azzal a javaslattal állt olasz zeneszerző-kortársai elé: írjanak közösen rekviemet a bel canto-opera óriása emlékére. Tizenhárom komponista ragadott tollat – közülük ma már csak Verdi neve ismert –, de a bemutató elmaradt. Verdi később több tételt is írt a maga által komponálthoz, de a végső indítékot az önálló alkotás létrejöttéhez az olasz nyelvű romantikus irodalom és a felszabadító mozgalom, a Risorgimento egyik legnagyobb alakjának, Alessandro Manzoninak 1873-ban bekövetkezett halála adta. A mintegy másfél óriás gyászmise népszerűsége az egy évvel későbbi bemutató óta töretlen. Ez drámai erejének, nem utolsósorban a Dies irae tétel lángoló fantáziával, vizionárius erővel megfestett monumentális tablójának, a mű csodálatos hangszerelésének, sokféle karaktert felvonultató dallamainak köszönhető. Bár az alkotást a kor egyik legnagyobb karmestere, Hans von Bülow cikkben támadta az ősbemutató előestéjén, mondván, az „nem több, mint egyházi ruhába bujtatott opera”, érdekes módon a leglesújtóbb felelet a Verdi világától szintén meglehetősen távol álló Brahmstól érkezett: „Bülow hatalmas bolondot csinált magából. Csakis lángész írhatott ilyen művet.”

 
A liturgikus kereteket szétfeszítő, ezért elsősorban koncertteremben otthonos alkotás mintegy másfél évszázados történetében, előadói szempontból külön vonulatot képeznek az olasz dirigensek. Közéjük tartozik Carlo Montanaro is, aki az őt felfedező Zubin Mehta által vezetett firenzei fesztivál, a Maggio Musicale Zenekarának hegedűseként kezdte pályáját. Mehtán kívül Muti, Giulini, Pr?tre, Ozawa és Maazel keze alatt is játszott, mielőtt egy évtizede maga is karmesteri pálcát ragadott, és világszerte az olasz bel canto-operák gyakran foglalkoztatott vendégkarmesterévé vált.

 
Létay Kiss Gabriella 2000-ben megnyerte a Magyar Rádió énekversenyének első díját, Gál Erika 2005 nyarán a Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválon Carmen szerepét énekelte, Bretz Gábor pedig – mióta 2008-ban a Kékszakállú herceg szerepében debütált a milánói Scalában – egyre aktívabb részese a nemzetközi operaéletnek.