Magyarországon és világszerte az idén számtalan hangversennyel emlékeztek meg a 125 évvel ezelőtt született Bartók Béláról. Kiállításokkal ünnepeltük a zeneszerzőt, megújult a két Bartók-emlékház, elindulhatott a hangzó összkiadás. Kocsis Zoltán zongoraművészt, karmestert, a Nemzeti Filharmonikusok vezetőjét arról kérdeztük, hogy 2006-ban közelebb került-e hozzánk Bartók zenéje.

– Mi volt a Bartók-év hozadéka?

– Sajnos abban, amit a legfontosabbnak tartok, hogy végre túlnyomó többségében idiomatikus, azaz a bartóki anyanyelvre jellemző előadások szülessenek, nem nagyon léptünk előre.

– Hol tartunk?

– Minden művész a maga egyénisége, vérmérséklete, iskolázottsága szerint nyúlhat egy szerzőhöz, de csakis a szerző által megkövetelt formák figyelembevételével, az általa kijelölt úton indulhat el. Bartók esetében nem látom ennek az útnak az érvényesülését. Különböző értelmezések, olvasatok forognak közkézen, különböző módon ideologizálják meg egyes művészek azt, hogy miért nem kell betartani bizonyos szerzői előírásokat. Kaotikus a helyzet, pedig ma is vallom azt, amit régebben, hogy nem kell feltétlenül magyarnak vagy kelet-európainak lenni ahhoz, hogy Bartók muzsikáját a kellő mélységben megértsük. Jó példa erre a Juilliard vonósnégyes, de említhetnék más kvartetteket is. Azért hozom fel a vonósnégyeseket, mert miközben Bartók legtökéletesebb alkotásai, még nincs bennük olyan mennyiségű népzenei anyag, hogy kilógnának az európai műzene kánonjából.

– Mi szükséges a hiteles Bartók-előadáshoz?

– Az a „baj” Bartókkal, hogy nagyon sok művét kell ismerni ahhoz, hogy az ember avatott kézzel nyúlhasson egyegy darabjához. Sokan még mindig egyfajta egzotikus kirándulásnak tekintik ezt a zenét, folyton-folyvást játsszák is, és ez nem tesz neki jót. Bonyolult, rengeteg stílust magába foglaló, asszimiláló, feldolgozó Bartók muzsikája. Nem tudom, játszhat-e jól Bartókot az, aki nem rágta át magát a francia impresszionisták zenéjén, aki nem ismeri behatóan a bécsi iskola munkásságát, aki nem jár otthonosan a kelet-európai népzenék világában. De említhetném Sztravinszkij hatását vagy azt a módot, ahogy Bartók a harmincas évek végén visszatalál a nemzeti romantikához, akkor, amikor egy 5. vonósnégyes, egy Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára vagy egy kétzongorás szonáta után már nem lehet tökéletesebbet írni, ezért valami mást kell kitalálni.

– Van-e még mit felfedezni Bartók zenéjében?

– A nagy felfedezések kora lejárt, most már az értékmegőrzés korának kellene bekövetkeznie. Sajnos a nagy Bartók-kiadók nem tesznek egyetlen olyan lépést sem, ami arra engedne következtetni, hogy a hagyatékot komolyan veszik. Még az egyébként gyakran jogi akadályokat támasztó, Floridában élő Bartók-örökös, Bartók Péter végzi a leglátványosabb tudományos munkát azok közül, akik a Bartók-hagyaték fölött bábáskodnak. Csak sajnálni tudom, hogy mindmáig nem akadt vállalkozó a 48 kötetre tervezett új Bartók-kottaösszkiadásra.

– Mennyire közkincs Bartók zenéje, mennyire került közelebb hozzánk az elmúlt években?

– A centenárium alkalmával, 1981-ben azt hittük, itt az idő, Bartók muzsikája végre közkincs lesz. Akkor egyébként megjelentek jelentős kiadványok, például a Bartók összes zongorázását tartalmazó lemezek, a fonográfhengerek nagy része hozzáférhetővé vált és a többi. És mi történt? Nem sikerült az áttörés. És úgy tűnik, 2006-ban sem.

– Miért fogadjuk be ilyen nehezen ezt a muzsikát?

– Mert ebbe a zenébe a mindenki számára könnyen érthető elemek mellett – Goethe szavaival – rengeteg minden „bele van titkolva”. Megértem az embereket. Ezeket a titkokat meg kell fejteni.

– Nem éppen ez a sok titokzatosság a legjellemzőbb Bartók életművére?

– Inkább úgy mondanám – és ez adhat nekünk biztatást -, hogy zenéjének ez az igazi ereje és ez adja meg a létjogosultságát. A napokban Weiner Leó Szerenádjával foglalkoztam. Ez a mű a diplomamunkája volt Weinernek, mint ahogy Bartók is akkor komponálta az I. szvitet, amikor zeneakadémiai tanulmányait befejezte. Azt pedig megelőzte a Kossuth szimfónia. És már ekkor micsoda égbekiáltó különbség volt a két zeneszerző között! Bartók jóval nemesebb és modernebb zenét írt. Az akkori bokázós, verbunkos, erkeles, mosonyis magyar világban olyan zenét alkotott, amit már akkor az európai zenetörténet mércéjével lehetett mérni.

– Mennyire népszerű Bartók külföldön?

– Nagyon. Sokat játszott szerző. Köszönhető ez annak, hogy a mai napig kint is sokan egzotikusnak tekintik a zenéjét, de köszönhető másnak is. A XX. századnak három zeneszerző óriása van, hárman emelkednek ki a többiek közül: Schönberg, Sztravinszkij és Bartók. Schönberg valahol kiesik a pikszisből, két okból is: egyrészt mert nem írt annyit, mint a másik kettő, másrészt mert 1906 után radikálisan hangot váltott egy olyan irányba, amely végképp nem a tömegek ízlését követte. Sztravinszkij viszont hiába váltott legalább ötször radikálisan hangvételt, még mindig az orosz korszakának műveit játsszák a világon a legszívesebben. Maradt Bartók… Az ő zenéje sohasem lesz unalmas, és sohasem fog eltűnni. Büszkék lehetünk rá, de itt lenne az ideje annak, hogy végre pontosítsuk, miért.

– Ön miért büszke rá?

– Mert a zsenije túlnőtt a határokon. És olyan, máig érvényes példát mutat az embereknek együttélésből, a társadalmi érintkezési formák, a munkamorál, a zenéhez, a hivatáshoz való viszony tekintetében, amely csak a világtörténelem óriásainak adatik meg. Bartóknál felvetődik, hogy ha a zenében megfogalmazott gondolatait a filozófia szintjére lehetne transzformálni, nem lennének-e ezek lényegesen nagyobb gondolatok azoknál, amelyeket a leghíresebb filozófusok kristályosítottak ki. A Kékszakállú nem mond-e el sokkal többet férfi és nő kapcsolatáról, mint az egész schopenhaueri életmű? Pilinszky egyszer azt mondta nekem, hogy szerinte Bach nagyobb gondolkodó, mint Kant. Talán igaza volt.

– Bár zajosan, de elindult az új hangzó összkiadás. Miért van rá szükség? Sokan azt mondták, hogy össze lehetne állítani a CD-sorozatot meglévő remek felvételekből.

– Kérdésem: van-e a pincében ilyen csodás felvétel mondjuk a Húsz magyar népdalból? Vagy a zongorakíséretes dalokból? A zongoraátiratokból? Bőven van feladat. Szégyene a múltnak, hogy az ereje teljében lévő Bartók, aki meglehetősen otthonosan mozgott a stúdiókban, nem vehette lemezre a Szonátát, a Szabadban-t, senkinek nem jutott eszébe, hogy az egyébként koncertező Bartókkal felvegye az 1. vagy a 2. zongoraversenyt. Azok etalon értékű felvételek lehetnének. Visszatérnék az értékmegőrzés hangsúlyozásához, mert a Bartókzene több rétege elég gyorsan pusztul. „Hála” azoknak az előadóknak, akik megpróbálják „szalonképessé” tenni. Ez árt a legtöbbet. Az lenne a legfontosabb feladat, hogy miközben elindul a hangzó összkiadás, induljon el mielőbb egy olyan kottaösszkiadás is, amely nem nyúlik el negyven évre, mert annak semmi értelme. És szülessenek valóban etalon értékű – nem feltétlenül a legjobb, de mértékadó – felvételek. A CD-sorozat elkészültét nyolc-tíz évre jósolom. Örülök, hogy az első lemez karácsonyra megjelent, ezen a Kossuth szimfóniát és A fából faragott királyfit játsszuk.
___________

Elindult a hangzó összkiadás

A Nemzeti Kulturális Alap a teljes Bartók-életművet felölelő új CD-sorozat elkészítésére pályázatot hirdetett, és 180 millió forintot ítélt meg a győztes Bartók Új Sorozat Alapítvány számára. Előkészületben van a Bartók-művek kottaösszkiadása is. Nádori Péter kiadói szakember irányításával bizottság alakult, melyben két Bartók-szakértő, Somfai László és Kárpáti János mellett Vikárius László, a Bartók Archívum vezetője, Hollós Máté, a Hungaroton igazgatója és Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója képviselteti magát. A bizottság fő feladata a felvételre kerülő művek körének meghatározása volt. A sorozat értékes archív felvételekkel is kiegészülhet. Helyet kaphat benne a 2. hegedűverseny ősbemutatójának felvétele, Bartók saját zongorajátéka vagy Bartók Péter néhány felvétele is.

Az összkiadás Kocsis Zoltán művészi személyiségére épül. Kocsis, a Nemzeti Filharmonikusok élén, elvállalta valamennyi zenekari mű vezénylését, továbbá minden kamaramű, dal és népdalfeldolgozás zongoraszólamának eljátszását. A Hungaroton megkapta a Philips-utód DECCA nyilatkozatát, amely szerint az összkiadás céljára átengedik egyes korábbi felvételek kiadási jogait. A Kocsis Zoltán vezényletével, a Nemzeti Filharmonikusok előadásában 2002-ben készített lemez anyaga (Concerto, Táncszvit, Magyar parasztdalok) ugyancsak rendelkezésre áll.

Az új felvételek végleges szereposztása még nem alakult ki. A szakértők számítanak többek között Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora), Kelemen Barnabás (hegedű), Perényi Miklós (gordonka), Rácz Zoltán és Holló Aurél (ütőhangszerek) közreműködésére. A javaslattételre egy muzikológus szakértő csoportot kértek fel, melynek vezetője Farkas Zoltán. Az összkiadás gondozását a Hungaroton végzi, először lemezenként, majd albumokba gyűjtve jelenik meg. A felvételek befejezése 2010-re, a 31 CD-t tartalmazó teljes sorozat megjelenése 2011-re várható.

Devich Márton
(Heti Válasz, 2006. december 21.)