A Nemzeti Hangversenyterem nyitó koncertje

„Végre megtörtént, amire oly hosszú idegi várt Budapest hangversenylátogató közönsége, s amit oly hőn áhítottunk mi, muzsikusok is: 2005. január 8-ának estéjén felcsendülhettek az első hangok a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermében. (…) Egy bizonyos, mi akik részesei lehettünk ennek az estének, természetesen teljes mértékben tisztában voltunk a pillanat jelentőségével. Budapest zenei életében e hangversennyel új időszámítás kezdődött.” Írja Kocsis Zoltán az est karmestere a most megjelent CD kísérőfüzetében, melyen a Nemzeti Filharmonikusok Mozart két, g-mollban írt szimfóniáját játsszák az új terem nyitókoncertjén. Élő felvételt közzétenni mindig kockázatos vállalkozás, ám Kocsisék öntudatosan vállalták a veszélyt, és igazuk lett: gyakorlatilag hiba nélkül, olykor egészen frenetikusan, és minden pillanatban ihletetten muzsikálnak.

Két mű, a szenvedély két elemi erejű kitörése. A fiatalon, mindössze 17 évesen írt „kis” g-moll (K. 183) csak a „nagy”, az utolsó pályaszakaszban írt K. 550 mellett érdemli ki jelzőjét. Megdöbbentően érett mű ugyanis, Mozart „Sturm und Drang” korszakának egyik csúcsa. Az első tétel négy hangból álló témája Mozart névjegye szinte, belehallható a „Jupiter” becenevű szimfónia kolosszális zárófúgájába is. És aztán elszabadulnak az indulatok, a tételben szinte csillapíthatatlanul süvölt a fájdalom, és valami dacos szembeszegülés a világgal. Kocsist mint az egyik legnagyobb zenei elemzőt ismerjük, és most is tökéletesen kontrollálja a szenvedélyeket: a vad rohanatban soha nem engedi ki a kezéből az ellenőrzést.

Mindkét szimfónia előadásában talán az andanték sikerültek a legszebbre: csodás vonóskar, éteri fafúvósállások; a kései g-moll darab lassú tételét ritkán hallani ilyen szinte metafizikai átéltséggel. Bámulatosan kikevert egyensúly jellemzi az egész lemezt, a pianók és forték ideális arányban hangzanak fel. És mindehhez – különösen a menüettekben – valamiféle elengedett játékosság társul, tökéletes ritmikus feszességgel, de sosem katonásan, hanem mindig érzékeltetve, hogy azért mégiscsak táncról van szó. A szédítő tempóban lezavart, de egy pillanatra sem hadarós finálé aranykoronát rak erre a remek koncertre. Jól kezdődött ez az év!

(BMC Records, Összidő: 58:05)

– csont –
(Medical Tribune, 2005. december 22.)