Nagy örömmel veszünk részt immáron harmadik alkalommal a Nagy Hangszerválasztón, ami remek lehetőséget teremt az egyik legfontosabb célközönségünkkel, az ifjúsággal való találkozásra, hiszen munkánkban kiemelt szerepet kap a zene iránti igény felébresztése, a zenei nevelés.
Hagyományosan hangversenyek keretén belül végezzük ezt a munkát, így idén a Művészetek Palotája Fesztivál Színházába olyan muzsikus „akció hősöket ” mutatunk be, mint Háry János vagy Muzsikus Péter. Újdonság, hogy az új évadban a gyerekek számára is megnyílik a Művészetek Palotájában található zenekari próbaterem, ahol a különböző hangszerek lelkével ismerkedhetnek meg az ifjú koncertlátogatók.
Mindezek mellett kivételes lehetőség mind a gyerekek mind a művészek számára a személyes találkozás, ahol az együttes különböző hangszeres művészei bemutatják hangszereiket, és szívesen beszélgetnek arról, hogy miért választották azt, mit jelent számukra a zene, és az ország egyik legjobb zenekarában való együttzenélés. A gyerekek nemcsak közel kerülhetnek egy-egy hangszerhez, hanem ki is próbálhatják azokat, valamint maguk is készíthetnek egyszerű zeneszerszámokat, sőt rögtönzött zenekart is alkothatnak.
A kényelmes babzsákokkal kialakított zenesarokban érdekes zenerészleteket láthatnak koncerteken készült felvételekből, zenekari kvízt tölthetnek ki, valamint kipróbálhatják interaktív játékunkat, és megtapasztalhatják, hogy a zene valóban minden esetre szól.
Az III. Nagy Hangszerválasztó 2013. május 24. május 24-én és 25-én reggel 9 és délután 5 óra között várja a látogatókat.
Helyszín: 1106 Budapest, Maglódi út 12/B. A belépés ingyenes!
További információk:
Szathmáry Éva: szathmary.e@filharmonikusok.hu