(…) Puccini Toscája ugyan nem a ritkaságok fejezetébe tartozik, hiszen egyike az irodalom legnépszerűbb, legtöbbet játszott zenedrámáinak, s állandó repertoárdarab az Operaházban is – hangversenytermi előadására, lám, mégis szépen megtelt a Zeneakadémia. A közönségérdeklődést a darab vonzerején kívül persze motiválta a neves külföldi vendégművészek fellépése is: a címszerepet Nina Stemme, a festőt Boiko Zvetanov, Scarpiát Igor Morozov énekelte a pompás formába lendült Nemzeti Filharmonikusok operaestjén, amit a pályáján meredek ívben felfelé tartó Hamar Zsolt vezényelt. A felfokozott várakozást káprázatos teljesítménnyel honorálta az előadógárda, élén a szuverén elképzeléseit magabiztosan érvényesítő, partnereivel nagyszerűen kommunikáló dirigenssel. Hamar kivételes tehetség, és színes, megkapó egyéniség. Van fantáziája Puccini szenvedélyes hőseinek megmintázásához, érzékenysége a transzparens-hangzás iránt, technikája a kamarazenei finomságok érvényesítésére. Tetszett, ahogy Róma hajnali harangjait a tér különböző pontjain szólaltatta meg, varázslatos illúziót keltve, de arra nem találok magyarázatot, hogy a ministránsok kis jelenetében miért vettek részt a Nemzeti Énekkar tagjai is, elnyomva az Operaház gyerekkórusának üde csengését. A zenekar csodálatosan szólt, a rezek ragyogásán kívül ki kell emelnem Varga István klarinétjának selymes fényét és Bálint János összetéveszthetetlen fuvolatónusát is. A koncert sztárjai pedig a csillagokhoz méltó produkciót nyújtó szólisták voltak: a sötét árnyalatú, tökéletesen pallérozott drámai szopránjával és művészi énjének aurájával hódító Stemme, a nemzetközi kvalitásait töretlenül őrző régi ismerős, a még ma is impozáns kiállású hősbariton Morozov, és a diadalmas magasságokkal rendelkező bolgár Zvetanov. A publikum részéről tomboló taps és zúgó ováció nyugtázta az ünnepi színvonalú operaestet.

Kerényi Mária
(Magyar Nemzet, 2002. május 28.)