Ferencsik helyett Kocsis. Kovács Dénes helyett Kelemen Barnabás. Az Állami Hangversenyzenekar helyett a Nemzeti Filharmonikusok. 1956. december 31. helyett 2006. október 23. Zeneakadémia helyett a Művészetek Palotája. Ami változatlan: Beethoven.

Hatalmas, kézzel írt naplót lapozgatunk a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kommunikációs vezetőjével, Aradi Péterrel. A második kötetet, amely a Székesfővárosi Zenekar, illetve az Állami Hangversenyzenekar működési naplója (1943. május 11-től 1963. szeptember 6-ig). Az első, az alapításkor, 1923-ban indított – elveszett.

Gondosan vonalazták a kettes számú működési naplót. Csinos rubrikákba sorolták, mit és hol játszottak, ki vezényelte, kik voltak a szólisták, a közreműködők. A kötetnyitó koncert a 2342. Az oldalon karmestercsodák: Hans Swarovsky, Ferencsik János, Sergio Failoni. A helyszínek: Vigadó, Rádió, Zeneakadémia, Károlyi-kert, Olasz Intézet, Komárom, Tata.

1944. március 19. A német megszállás napja. Koncert a Vigadóban. A zenekari titkár botlik, Ferencsiket Károlynak nevezi, majd precízen Jánosra javítja. A hónap végén Kodály Zoltán vezényli saját Psalmus Hungaricusát. A másik dirigens Ferencsik, aki nyolc évvel később átveszi a Magyar Állami Hangversenyzenekarnak átnevezett együttest, és haláláig, 1984-ig marad a poszton.

Budapest ostroma előtt, december 16-án A mosoly országa című operettet játsszák. November elejétől már csupa opera, operett van műsoron. Felszabadult Pest, Buda még harcban áll, mikor február 12-én Beethoven-, Bartók-, Kodály- és Csajkovszkij-művekből összeállított programot rendel a zenekartól a VII. kerületi Szociáldemokrata Párt. Február 15-16-ra a Kommunista Párt rendez műsort – Weiner I. Divertimentójával. Ugyanebben a hónapban a Kisgazdapárt sem akar lemaradni, és ők is fellépéssel bízzák meg a Székesfővárosi Zenekart. A felszabadulás utáni első hivatalos koncert április én csendül fel, akkor Fricsay Ferenc és Somogyi László dirigensek állnak az együttes élén.

A negyvenes évek második felében Failoni, a már Münchenben élő Solti György, Doráti Antal és a későbbi gyakori vendég; Otto Klemperer vezényli a zenekart. Izgalom az 1948-as budapesti koncertéletben. A szinte ismeretlen Leonard Bernstein áll a pulpituson, a nézőtéren fél ház. Mivel a koncertet közvetíti a rádió, futótűzként terjed, hogy egy zseni dirigálja a zenekart, a szünet után egymást tapossák a pestiek, hogy élőben hallhassák őt. Ráadásul Bernstein Ravel zongoraversenyénél a zongora mellől vezényel.

Nagyot lapozva jutunk el 1956. október 22-éhez, ahol az Erkel színházbeli fellépésről szól a szikár kimutatás. Karmester: Mario Rossi, műsor: Bartók II. zongoraversenye, szólista: Cziffra György. (Úgy hírlik, a forradalom miatt az olasz karmester sokáig Budapesten ragad.) Október 23. után két hónapos kényszerszünet következik, de ezt követően sem könnyű munkához látni, hiszen az együttesből jó néhányan disszidáltak. Kisegítőket keresnek, majd januárban próbajátékot hirdetnek. Az óévi matinéra meglehetősen merészen válogatnak Beethovenből. Az Egmont-nyitány a forradalom emblematikus zenéje, amelyet éjjel-nappal sugárzott a rádió. A hegedűverseny szólistája Kovács Dénes, az Eroica-szimfónia második tételénél a közönség felszólítás nélkül feláll, és az egész tételt állva hallgatja.

Most, ötven évvel később ezt a koncertet ismétli meg a Művészetek Palotájában az azóta Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak átkeresztelt együttes. Vezényel Kocsis Zoltán, szólista Kelemen Barnabás. A belépőt 56 forintért árusítják, adományokat pedig a becsületkasszába lehet elhelyezni. Akárcsak az ötvenhatos forradalom idején.

• A zenekar keresi azokat, akik jelen voltak az 1956. szilveszteri matinékoncerten. Szeretnék meghívni őket az 50 évvel későbbi „ismétlésre”, valamint egy összejövetelre, ahol találkozhatnak a zenekar néhány egykori tagjával. Jelentkezni október 12-ig lehet a Nemzeti Filharmonikusok titkárságán, a 411-6600 telefonszámon vagy az info@filharmonikusok.hu címen.

Szemere Katalin
(Népszabadság, 2006. október 4.)