A Bartók Új Sorozat 6-os számot viselő lemezén a zeneszerző 1905 és 1923 közt írt művei hallhatók, a Tánc-szvit kivételével mind a 2. szvitnek (kétzongorás), mind a Román táncnak és a Román népi táncoknak van zongoraváltozata is. A Buda, Óbuda és Pest egyesítésének 50. évfordulójára írt Tánc-szvit máig az egyik legkedveltebb zenekari darab Bartók művei közül, a rövid lélegzetű Román népi táncok is gyakran szerepelnek a koncerteken. A lemez tartalmazza a 2. szvit 1921-es III. és IV. tételének változatát is, mindkét tétel rövidebb.

Az op. 4-es 2. szvit kiszenekarra című művét Bartók 1905-ben kezdte írni – az előadói apparátusra való utalás az 1. szvit nagyzenekari hangszerelésétől megkülönböztetendő, az 1. szvit is 1905-ben íródott. A 2. szvit utolsó tétele 1907-ben készült, Bartók 1941-ben elkészítette a kétzongorás változatot, a tételeket címekkel látta el.

A ž-es Comodo tétel hangszerelése tükröződik a kétzongorás változatban, a felirat Serenata. A hárfa ringató akkordjai csellószólót ölelnek körül, később a divisi brácsák csatlakoznak, majd fokozatosan dúsul a fagottokkal, majd kürtökkel a zenei szövet, a hegedűk csak 10 ütemmel az üveghangokkal záró első rész végénél kapnak szerepet. A hangzás intim, a csellószóló, a hárfa és a mélyvonósok hangszínéből következően, a hetyke harminckettedes zárás mintha kilógna ebből. A középrész meglepő hangulatváltásai nagyon szépen megjelennek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában. A tétel még nem a bartóki értelemben vett egységes szövésmódot mutatja, a későbbi hangzás- vagy inkább dallamvilág egy-egy fordulata azonban már megjelenik. Meglepő a csellószólóban először hallott, kicsit bokázós jellegű harminckettedes tételzárás. Az Allegretto scherzando humora rendkívül izgalmas, összefér a magyaros motívummal, a hemiola szerepe is felértékelődik a tétel későbbi szakaszának tükrében. A játékosságot, mely később ördögi vágtába torkollik, a fugatóban, a triangulum csengése jelzi. Plasztikus a Piú vivo sejtelmes világa, a vonósok játéka rendkívül ritmikus, nincs törés a szólamok váltásában. Gyönyörű pillanatokat kapunk az oboától, a fafúvós szólóktól, a tétel végi hegedűszóló különleges fricska: a glissando, a banális dallam, melyet a mélyrezesek szarkasztikusan lépegető, felelgető hangjai tesznek még kirívóbbá, oldja a diabolikus hangulat feszültségét. Érdekes, hogy Bartók fiatalkori műveiben mennyire kedvelte ezt a fajta vészjósló, fékezhetetlen hangzásvilágot és tempót, a későbbi művekben jóval kevesebbszer, csak pillanatokra jelenik meg.

A basszusklarinét szólójával indított Andante természetképet jelenít meg, a magyar pusztával (a kétzongorás verzió a Scena della Puszta feliratot viseli), a tárogatóval, a helyenként intim (vagy egyszerű) vonósnégyes-hangzással. A szemlélődő, quieto szakasz a fafúvósok érzékletes hangján igazán hangfestő.

A IV., ismét Comodo tétel hangszerelésének, hangulati vágásainak nagyszerűségét emeli ki a zenekar, a vonós szólamok hangsúlyai, pompás staccatói, lágy színei, a fúvósok tömbszerű megszólalásai szépek, erőteljesek.

Az 1911-ben írt, opusszámjelzés nélküli Román tánc zenekarra a cím ellenére a szerző saját dallamára épül. A briliáns hangszerelésű darab egy jellegzetes, szűk járású témát állít a középpontba, az első-második, a harmadik-negyedik ütem azonos. Ezt a témát tükörfordításban is halljuk többször, a harmadik-negyedik ütem utolsó negyedének lefelé/felfelé törő dallamának ismételgetése készíti elő az újabb rövidebb szakaszt. A zongora-darabból zenekarra ültetett mű az 1911-es bemutatón olyan sikert aratott, hogy megismételték, nem tudom, mi lehetett az ok, amiért Bartók nem számozta meg a művet. Rendkívül tömör, mozgalmas a tánc, a hangszerelési ötletek – egy-egy váratlan helyen lévő hang erősíti meg a harmóniát, szólórészek – kifogyhatatlanok ebben az eredetileg (a Dille által gondozott partitúrában) 5'-5' 15″ percre taksált, a felvételen 4' 42″ perc alatt játszott darabban. Hatalmas erő szabadult fel a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, pontosak, nagyon ritmikusak az apró hangok, a fokozás gondosan elosztott, mely eksztatikus vágtában, fortissimóban ér véget.

A Román népi táncok kiszenekarra is zongorára készült, Székely Zoltán hegedűre és zongorára is átírta, Bartók jóváhagyásával. A nagyon rövid tételek füzére egységes képet nyújt, a lassútól indul és jut el a feszes záró táncokhoz. A bottánc szilajságából a dűvő vastagabb karaktere hiányzik, a Braul és a Topogó rövidsége ellenére mindent elmond az ízes hangszerszólóval. A Bucsumi tánc hegedűpanasza szép, a Poárga elementáris vadsága, ritmikája a két Aprózóban folytatódik.
A Tánc-szvitet Bartók Radványban írta, öt különböző karaktert ábrázol a mű, majdnem mindegyik közt a barokk korszak jellegzetes ritornelljével. Ha az eddigi felvételek színvonalát a legjobbak közé értékelem, akkor a Tánc-szvit előadására nem tudom, mit írhatok. A tökéletességig kidolgozott ütemekkel, szólamokkal találkozik a hallgató, komplex, de apró részleteket sem figyelmen kívül hagyó felfogással, a hangzásarány a lehető legjobban emeli ki a mű eredetiségét.
Az első tétel témája kis ambitusú, a fagotton hangzik fel; nagyszerű a vonósok ritmikus, de nem agyonjátszott, zongorával is alátámasztott motívuma. A Tranquillo rész angolkürt-, majd oboaszólójának rendkívül találó visszatartása, meg-megállása, az előbbit hangsúlyozó négy klarinétfricskája egészen különleges a felvételen, a már ismert vonós téma lesz a tétel csúcspontja álló rézfúvós akkordok fölött. A Ritornell (benne „ideális elképzelésű parasztzenefélével”) vezet át a döbbenetesen hatásos, kisterces témájú II., Allegro molto tételhez, benne a jellegzetes harsonaglissandóval. Az Allegro vivace népies intonációja szilárdan, szilaj ritmikával (a Tempo I. lehetne kissé vadabb, így jobban éreznénk a nagyobb különbséget a fuvola-hárfa-cseleszta lágyabb íve között) hangzik fel a lemezen. A második nagyobb egység (IV-VI. tétel) előtt nincs ritornell, a Molto tranquillo tétel gyönyörű hangszíneivel sokszor orgonát idéz az unisono és kopulázás miatt. A mindössze hétütemnyi ritornell után a Comodo baljóslatú hangzásvilága mintha az őskáoszt idézné mély hangszíneivel: a szordinált hegedűk a G-húron játszanak. A színek ellentétesek a Finale tételével, a trombiták fényességével, a grandiózus hangzással, eltolt ritmikájával, az oboa kárálásával, a ritornellbeli népies hangzásával, a brácsaszólóval; a korábbi tételek témáinak újrabemutatásával, az allargando e calmandosi rész éteri lebegésével, a záró rész viharos lendületével.
A kísérőfüzet David E Schneider munkája, míg a 2. szvitről bőven ír (a partitúra ciffereit is közli adott esetben), addig a jóval fajsúlyosabb Tánc-szvitről alig, annak is az ötöde Bartók rövid műelemzése. Nincs benne, hogy a mű Radványban készült, ennek ellenére viszonylag nagy részt szentel a megrendelésre, „az univerzális testvériség” felemelő üzenetére, „a múlt Magyarországának nosztalgiájára” – Buda, Óbuda és Pest egyesítésének évfordulójára keletkezett a mű.

Ismét képek is színesítik a kísérőfüzetet, műsorlapok, egy-egy fotó Bartókról. A partitúrarészlet sajnos elmosódott, a kötőíveken látszik, hogy a képet szkennelték.
A lemez újabb bizonyíték mind Bartók nagyszerű műveire, mind az NFZ és Kocsis Zoltán rendkívüli munkájára.

Bartók, Béla (1881-1945)
Bartók Új Sorozat %u2022 Bartók New Series (6)
2. szvit / Suite No.2
Román tánc / Rumanian Dance
Román népi táncok / Rumanian Folk Dances
Tánc-szvit / Dance Suite

HSACD 32506
5991813250629
(P) 2003; (P) 2008 Hungaroton Records Ltd. This compilation: (P) 2008 Hungaroton Records Ltd.
(P) 2008
DDD

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Hungarian National Philharmonic Orchestra
Vezényel / Conducted by – Zoltán Kocsis

Lehotka Ildikó
(Papiruszportál 2009. március 11.)