Ez történt


Tájékoztató a nemzeti filharmonikusok 2007-2008-as szezonjáról

2007. 05. 02.


A szezon programját rendkívül gondosan, ám nyomasztó anyagi nehézségek közepette állítottuk össze. Bizonyos terveinkről meglehetősen korlátozott pénzügyi lehetőségeink miatt – remélhetőleg csupán átmenetileg – le kellett mondanunk (kiemelt nemzeti alapintézményként ez évi állami támogatásunk nominálértéke alacsonyabb, mint a 2001-es (!), a reálértékéről már nem is beszélve), ám úgy gondoljuk, ilyen körülmények között is sikerült vonzó, izgalmas, sokak érdeklődésére számot tartó programot szerkesztenünk.


A 2007-2008-as évadban is két nagyzenekari bérletet hirdetünk: a Ferencsik- és a Klemperer-bérlet egyaránt 6-6 koncertből áll, s több különlegességet is tartalmaz. A Ferencsik-bérlet második előadásán például elhangzik az 1959-ben született skót zeneszerzőnek, James MacMillannek a Skót Kamarazenekar megrendelésére írt, s 1992-ben, a londoni Royal Albert Hallban általuk bemutatott darabja, a Veni, Veni Emmanuel, melynek szólistája az Amadinda Ütőegyüttes vezetője, Rácz Zoltán lesz. Az est nagyszerű brit dirigense, Howard Williams tiszteletbeli magyarnak is tekinthető, hiszen hosszú évekig volt a Pécsi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője. A Klemperer-bérlet második hangversenyén Haydn Esz-dúr trombitaversenyének szólistája a Berlini Filharmonikusok szóló trombitása, Velenczei Tamás lesz. A bérlet utolsó koncertjének dirigense a karmesterként és zeneszerzőként egyaránt nagyra becsült, idén 84 éves Stanis%u0142aw Skrowaczewski, aki Doráti Antal utódjaként 19 évig töltötte be a Minnesotai Zenekar zeneigazgatói posztját. Bruckner összes szimfóniájának felvételével számos díjat nyert, így nagy örömünkre szolgál, hogy budapesti koncertjén meghallgathatjuk, hogyan interpretálja a komponista VII. szimfóniáját. Mindkét bérletben található egy-egy olyan hangverseny, amelyen egyetlen szerző művei hangzanak el: a Klemperer-bérlet nyitóestjén Brahms három alkotását játsszuk el, a Ferencsik-bérlet záróestjén pedig csupa Bach-kompozíciót szólaltatunk meg. Mahler is hangsúlyosan jelenik meg az évad programjában: monumentális VIII. szimfóniáját, az ún. „Ezrek szimfóniáját” 2008 februárjában Kocsis Zoltán vezényletével kétszer is előadjuk, így mindkét bérlet tulajdonosai meghallgathatják. A bérleteinkben fellépő két vendégegyüttes is műsorra tűzte a komponista egy-egy művét: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Antal Mátyás vezetésével Mahler Dal a Földről című szimfóniáját játssza el márciusban, a Szlovén Filharmonikus Zenekar pedig januárban – két szlovén szerző műve mellett – az V. szimfóniával mutatkozik be nálunk. Szlovénia vezető zenekarának fellépésére – mely szintén mindkét bérletsorozatban helyet kapott – az idén tavasszal indult és öt évadon átívelő, a maga nemében egyedülálló nemzetközi zenekari csereprogram részeként kerül sor. Az „Európa szívében” elnevezésű program öt közép-európai ország – Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Ausztria – egy-egy vezető szimfonikus zenekarának együttműködése, melynek keretében a részt vevő zenekarok – az NFZ-n kívül a Cseh, a Szlovák és a Szlovén Filharmonikusok, valamint az osztrák Tonkünstler Zenekar – két-két hangversenyt adnak a többi négy zenekar székhelyén, a fogadó együttes bérletsorozatainak részeként. Ily módon még jobban megismerhetjük a közép-európai zenei örökséget, valamint egymás zenei múltját, előadóművészi hagyományait, és mindezt egyúttal a közönségnek is közvetíthetjük. Az NFZ 2008 áprilisában viszonozza a Szlovén Filharmonikusok látogatását – ekkor két koncertet adunk a ljubljanai Cankarjev Domban.


Következő évadunk egyik sajátossága, hogy több hangversenyünket nemcsak vidéki városokban ismételjük meg (Miskolc, Békéscsaba, Debrecen, Sopron, Pécs, Szombathely, Győr, Szeged), hanem két egymást követő napon Budapesten is eljátsszuk. A már említett megduplázott bérleti koncertek mellett két, bérleten kívüli programunkat is megkettőzzük: különlegességekről lévén szó, ezek jegyárai jóval magasabbak a bérleti koncertekéinél. 2007. október 29-én és 30-án immár harmadízben rendezünk jótékonysági koncertet az UNICEF javára. Tavaly december óta a Nemzeti Filharmonikusok minden tagja és munkatársa a szervezet magyarországi jószolgálati nagykövete. Idei műsorunk csupa népszerű darabból áll: Saint-Saëns Az állatok farsangja című művének narrátora az UNICEF egyik nemzetközi nagykövete, a világhírű angol filmszínész, az októberben 80. születésnapját ünneplő Sir Roger Moore lesz. Karácsony előtt szintén kétszer – december 21-én és 22-én –  adjuk elő Csajkovszkij Diótörőjét a Művészetek Palotájában oly módon, hogy a zenekar levonul a zenekari árokba, és átadja helyét a Budapest Bábszínház művészeinek, akik évtizedek óta nagy sikerrel játszott előadásukat most a zenekar élő zenei kíséretével mutatják be. Ez a produkció a Nemzeti Filharmonikusok és a Budapest Bábszínház együttműködésének újabb állomását jelenti: első közös előadásunk Bartók táncjátéka, A fából faragott királyfi volt, melyet 2005 szeptemberében mutattunk be ugyanitt, ezt követte 2007 januárjában Sztravinszkij Petruskájának nagy sikerű előadása – a Diótörő pedig immár a harmadik a sorban.


Természetesen most sem feledkezünk meg a gyerekekről. Zene és társai című bérletünk három – ugyancsak megduplázott – előadásán (a MŰPA Fesztivál Színházában) mindig más műfajjal társítjuk a zenét: mesével, képpel, ill. tánccal. Az első és a harmadik koncert karmestere Antal Mátyás, a másodikat Kocsis Zoltán dirigálja, aki decemberben az MTA Dísztermében önálló koncerten avatja be a fiatalokat Bartók zenéjébe – egy sajátos szemszögből, a metronóm használatának, szerepének vizsgálatából kiindulva.


Bérleteink, valamint nyári martonvásári Beethoven-estjeink és bérleten kívüli hangversenyeink jegyeinek nyilvános árusítását május 7-én kezdjük meg az ismert jegyirodákban, de a nagyközönség már május 6-án, vasárnap is hozzájuthat a bérletekhez a Művészetek Palotájában, ekkor rendezzük meg ugyanis immár hagyományosnak mondható összművészeti napunkat Kikötő a művészetekhez címmel, melyen mind a Művészetek Palotájában, mind az erre az alkalomra indított hajókon számos programmal várjuk az érdeklődőket. (Bővebben lásd itt.


Baráti Körünk tagjai természetesen idén is élhetnek elővásárlási jogukkal: ők már május 2-tól válthatnak bérleteket – erről valamennyien névre szóló értesítést kaptak.


A bérletek és bérleten kívüli koncertek programja megtalálható itt, illetve bérletenkénti bontásban az Események-Bérletek menüpontban.

100 évesek vagyunk