DAVIS – Észak-Kalifornia egyik legszebb hangversenyterme nyílt meg ebben az évadban Sacramento mellett, így ma már a Kaliforniai Egyetem davisi intézetének területén is kitűnő koncerteket hallgathatunk.
„Négy hónappal ezelőtt próbáltam jegyet szerezni ma estére, és már akkor is szinte lehetetlen volt” számolt be a nehézségekről a Magyar Nemzeti Filharmonikusok január 18-i koncertjének egyik hallgatója. Bámulatosan nagy az érdeklődés, már jóval az október 3-i megnyitó előtt elkezdődött a nézők rohama, pedig ez a vidék korábban inkább érintetlen tájairól és mezőgazdaságáról volt híres.
Az 58 millió dollárból az Egyetem területén felépült 1801 fős Mondavi Központ változatos programoknak tud helyet adni. Akusztikai szempontból persze a legnehezebb a szimfonikus zene követelményeinek megfelelni – örök kihívás ez minden akusztikai tervező számára.
(…)
A vendég magyar zenekar turnéja részeként éppen jókor, éppen jó helyre érkezett. Magyarország NATO-tag, a kilencvenes években lépett be a szervezetbe. Egy lábbal már belül került az Európai Unió ajtaján is, belépése jövő évben várható. Eladható exporttermékekben sem szűkölködik, itt van mindjárt ez a szimfonikus zenekar, amely hosszú, két hónapos amerikai turnén tartózkodik, és ennek keretében HÉT (!) eltérő koncertprogramot mutat be.
Az Amerikába látogató többi nagy európai zenekartól eltérően a Filharmonikusok zenészei között csak alig néhány külföldit találunk. Más szempontból viszont tipikusan óvilági a zenekar: A 83 tagból csak 18 nő, vagyis alig több mint 20 százalék. A hangszeresek váltják egymást: éppen megdicsértem volna magamban a klarinétost a Bartók Concertójában előadott szólója után, amikor egy másik klarinétos hasonló színvonalon kezdte el a maga részét.
Kocsisnak pontosan engedelmeskedik a zenekara, és egyértelmű, hogy a kiválasztott magyar műveket kitűnően ismeri, érti. A Bartók-mű előadása egyenesen briliáns volt: játékos, elégikus, elvágyódó és ellenpontozott egyaránt tudott lenni. Kihallhatjuk a műből, ahogy a második világháború idején Bartók a New York-i emigrációban vágyakozik az egykor ismert, régi Magyarország után: a negyedik tételben még operettszámból is hosszasan idéz („Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország”). Szokás azt a lehetőséget is felvetni, hogy a harmadik tétel vissza-visszatérő H-hangja az elvesztett hazát, Magyarországot („Hungary”) jelképezné.
Az Észak-Kaliforniában bemutatott két koncertet tekintve kiemelkedik a Bartók-mű előadásának színvonala.
A davisi hangversenyen Kocsis három szerepben is bemutatkozott: nem csak vezényelte a zenekart, de hangszerelt is, és energikus zongorajátékát is meghallgathattuk (Liszt Esz-dúr zongoraversenyében). Az előadás felidézte Kocsis két évtizede San Franciscóban készített csodálatos felvételeit, amelyeken Rahmanyinov összes zongoraversenyét játssza.
A dalok nagyzenekari hangszerelését kitűnően oldotta meg. Szorosan követi Debussy korai stílusát az Ariettes oubliées-ben, ami igen nehéz feladat, felidézve a körülbelül akkortájt íródott Pelléas és Mélisande zenei textúráit. A szoprán hangra írt hat dal titokzatos finomsága és törékenysége annak ellenére is érvényesült, hogy a fiatal szólista, Hajnóczy Júlia számára túlságosan nehéznek bizonyult az előadásuk.
A Liszt-zongoraverseny dinamikus teljesítményt követelt Kocsistól és zenésztársaitól. Kocsis technikai felkészültsége hibátlan, de a zenekart talán éppen karmesterük kettős szerepe akadályozta meg abban, hogy a finomabb pillanatokat megfelelően érzékeltesse (és kétségtelenül ez okozta, hogy esetenként lemaradtak a belépéssel).
A program első száma a sztentori Les Préludes volt Liszttől – vagy inkább Liszttől és Rafftól? A szimfonikus költeményt és a zongoraversenyt is Joachim Raff hangszerelte, végig kikérve Liszt véleményét az esetleges kisebb-nagyobb módosításokról. Még ma is vitatott, hogy mennyi Raff és mennyi Liszt érdeme.
Másnap este a Nemzeti Filharmonikusok San Franciscóban, a Davies-teremben léptek fel, ahol ismét előadták a Liszt-zongoraversenyt. Szerepelt még műsorukon Bartók ritkán hallható, magyar népi dallamok ihlette Táncszvitje, és Dvořák korai 3. szimfóniája, amelynek előadása azonban nem volt eléggé meggyőző és eredeti, ezért a koncert a végére kissé leült.
Mindkét estén ugyanaz volt a ráadás, Brahms 10. magyar tánca.

Paul Hertelendy
(artssf.com, 2003. január 19-26.)