Szimfónia, versenymű, kantáta – óra, „versenymű a hegedű ellen”, harangok

Haydn és Brahms egy-egy ismert művét, valamint Rahmanyinov Harangok című kantátáját hallhatta a közönség április 19-én a Nemzeti Hangversenyteremben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén, közreműködött Vagyim Repin, Sümegi Eszter, Fekete Attila, Fokanov Anatolij és a Nemzeti Énekkar, Kocsis Zoltán vezényelt. Haydn No. 101-es Óra-szimfóniája nagy kihívás a zenekaroknak, ahogy a mester többi műve is, Brahms D-dúr hegedűversenye a szólista gyötrelme és gyönyörűsége, a Harangok pedig egyedi elképzelés alapján írt mű. Ismét változatos programot kínáltak, mely átívelt a klasszikus kortól a késő romantikáig.

Haydn-szimfóniát játszani bátor dolog. A zeneszerző késői szimfóniáját előadni pedig játék a tűzzel. El lehet játszani a hangjegyeket, ami nagyon szép, de a mögöttes tartalmakat csak ritkán sikerül maradéktalanul felszínre hozni Haydn műveiből, legyen az bármilyen műfajú. A koncertek, lemezfelvételek többségében hiányérzete támad az embernek, mert hol a humor, hol a karakter, hol egyéb más vagy sok esetben minden hiányzik. A csütörtöki előadás egy igazi, ínyenceknek való csemege volt. Bár néha pontatlan volt a vonósok gyors menete, a karakterek kárpótolták, elfeledtették a zötyögéseket. A pergő tempókat nem sok együttes képes végigjátszani hanghiba nélkül, az egységes, könnyed vonókezelés sem jellemző egy átlagos zenekarra, de az NFZ vonósszólama kiváló. Kocsis Zoltán a megszokottnál gyorsabb tempókat vett, a lassú tétel tiktakolása nem az atomórához igazodott, de sebaj. A menüett finomkodása (Haydnnál többször karikatúra tárgyává válik a tenyeres-talpas menüett úriaskodó megfogalmazása) a humor magasiskolája volt, a trió (ugyebár a szimfóniák legkisebb része) hangszerszólói is kellemesen hangzottak. A zenekar is kacérkodik a korabeli hangzás megidézésével, legutóbb a Schiff András vezényelte Máté-passióban szerepeltek fafuvolák, most a szimfóniában is, a dobverők sem a ma használatosak voltak. A frenetikus előadás végén Kocsis Zoltán többek között az ütős és a fagottos művészt emelte ki.

Johannes Brahms D-dúr hegedűversenyét Joachim Józsefnek ajánlotta. A magyar hegedűművész nehéznek, játszhatatlannak találta a darabot, de Brahms nem tágított elképzelésétől. A viszonylag hosszú első tétel egy pillanatig sem veszítette el intenzitását, átgondolt ívek, kapcsolódások, érzelemgazdag előadást kaptunk a szólistától és a zenekartól egyaránt. Az első néhány percben már egyértelmű volt, hogy ritka szép tolmácsolást fogunk hallani. A második tétel gyönyörű oboaszólóiról egyszer azt mondta valaki, hogy sokkal szebb, mint a hegedűszóló. Valami igazság lehet benne, az oboista csodálatos hangon, szinte érzékien játszotta a dallamot. Még lehetett fokozni az eleve izzó előadást. A harmadik tétel témáját Vagyim Repin úgy játszotta, ahogy csak egy orosz származású tudja. Csajkovszij versenyművének harmadik tételéhez hasonló karaktert választott. Féktelenség, szilaj, szinte kivagyi temperamentum, az orosz virtus feszültsége járta át a tételt. Fantasztikus hegedűhangot (újra egy Stradivari szólt a teremben), hegedülést hallhatott a közönség. A zenekar szinte a hegedűssel lélegzett, a szólista elképzelését tiszteletben tartotta és támogatta. Vagyim Repin nem élt művészieskedő allűrökkel, csak hegedült, de nem akárhogy. Aligha lehet szavakkal kifejezni játékát, a zene iránti alázatosságát, legyen elég annyi, hogy csodálatosan játszott. A szűnni nem akaró tapsot Ysaye e-moll szólószonátájával köszönte meg. Hálásak lehetünk, hogy ezt is hallhattuk.

A szünet után Szergej Rahmanyinov kantátáját, a Harangok címűt adta elő a zenekar, Sümegi Eszter, Fekete Attila, Fokanov Anatolij és a Nemzeti Énekkar közreműködésével. Talányos a mű számomra, nem jellemző Rahmanyinovra. Edgar Allan Poe a születést, esküvőt, félelmet és a halált ábrázolja versében, a nagyzenekari hangszínek a költemény alapján a különféle harangokat jelképezik, az énekszólók is inkább a sprechtgesangot juttatják eszünkbe. Mindhárom énekes maradéktalanul énekelte szólóját, Fokanov Anatolij szép zengésű, erőteljes baritonja és kiejtése az orosz egyházi zenét is megidézte. A Nemzeti Énekkar egy hete még Haydn Teremtésében énekelt, a Harangokban is nagy szerepe volt. Kiegyensúlyozott hangzás, a dinamikai árnyalatok ezerfélesége, stílusismeret – ez mind a birtokukban van.

Kocsis Zoltán számára nincs lehetetlen: karmesterként, zongoristaként, zeneszerzőként, hangszerelőként dolgozik. Egyaránt járatos a klasszikus korszak műveiben és a legújabb irányzatokban. Ez a koncert is megmutatta sokoldalúságát.

Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Ferencsik-bérlet 2006-2007

Haydn: D-dúr (Óra) szimfónia, No. 101.
Brahms: D-dúr hegedűverseny, op. 77.
Rahmanyinov: Harangok (Kolokola), op. 35.

Vezényelt: Kocsis Zoltán
Közreműködött:
Vagyim Repin
Sümegi Eszter
Fekete Attila
Anatolij Fokanov
Nemzeti Énekkar

Lehotka Ildikó
(Papiruszportál, 2007. április 26.)