Budapest, 2014. szeptember 26., péntek (MTI) – Óriási érdeklődés mellett mutatták be az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) az ott talált Mozart-kézirattöredéket pénteken, a Kutatók éjszakáján.
A zsúfolásig megtelt díszteremben előadások hangzottak el a záró török indulóról ismert A-dúr szonátáról (K. 331), amelyet Kocsis Zoltán zongoraművész az est záróprogramjaként elő is adott egy korabeli fortepiano kópiáján. A díszteremben sokaknak már csak állóhely jutott, mások kintről követték a kihangosított előadásokat. Hoppál Péter kulturális államtitkár, a program védnöke köszöntőjében kiemelte: egy ehhez hasonló, világunikumnak számító kézirat megtalálása ösztönözheti a kutatás iránt érdeklődő fiatalokat, hogy „igenis érdemes belevágni a kutatói életpályába, a felfedezések világába, amely különleges élményeket ígér, miközben gazdagítja az egyetemes tudományt is”. Tüske László, az OSZK főigazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy a nemzeti könyvtár kiemelt feladata a birtokában lévő dokumentumok tartalmi kutatása, hiszen a gyűjtemény számos föltárt és még föltáratlan kincset rejt. Kiemelte, hogy a könyvtár zeneműtárában a világ legnagyobb Haydn-gyűjteményét őrzik, és a bécsi klasszikát általában tekintve is jelentősnek mondható a gyűjtemény.
Tüske László közölte: reményei szerint még karácsony előtt közös hasonmás kiadást jelentethetnek meg a salzburgi Mozarteummal, ahol a szonáta kéziratának eddig egyedül ismert részét, utolsó lapját őrzik. Az A-dúr szonáta salzburgi kéziratlapját Ulrich Leisinger, a Mozarteum kutatási igazgatója mutatta be előadásában. Mikusi Balázs, az OSZK Zeneműtárának vezetője, a kézirat felfedezője Mozart és Magyarország kapcsolatát elemezve hangoztatta: a szoros szálak ismeretében egyáltalán nem lenne csoda, ha további kéziratok bukkannának fel a zeneszerzőtől. Kocsis Zoltán zongoraművész, aki a billentyűknél ülve demonstrálta is az elmondottakat. Ismertetője után elő is adta a művet, előrebocsátva, hogy élete első nyilvános fellépését tartja fortepianón.
MTI 2014. szeptember 26., péntek 20:06