A Nemzeti Filharmonikusok második nyári estjén Martonvásáron semmi jel nem mutatott arra, hogy az időjárás megzavarhatja a koncertet a Beethoven-szigeten. Amikor hét óra előtt néhány perccel a karmester, Kocsis Zoltán kiszállt egy fehér furgonból, a nézőtér már majdnem zsúfolásig megtelt, s mikor Baráti Kristóf elkezdte hegedülni a G-dúr románc első taktusait, már egyetlen üres széket sem láttam a hatalmas területen. A jó égi jelek és a „teltház” örömhíre után, több pozitív észrevételt szívesen megosztok honlapunk látogatóival.

Egyik az, hogy a G-dúr és az F-dúr románc szólistáját, Baráti Kristófot hallva meg kellett állapítanom, hogy újabb nagy tehetségű hegedűst „fedeztem fel”. Lehet, hogy ez csupán nekünk, ötven körülieknek különös öröm, a konkurenciának kevésbé. Ám a mi gyerek- és ifjúkorunkban kis hazánkban ezen a hangszeren senki sem volt megközelítően sem olyan jó, mint ma a legjobb nyolc-tíz hegedűjátékos. Egyikük Baráti Kristóf. A maiak vélhetően világszínvonalúak, vagy világszínvonal közeliek.

A gyönyörű G-dúr és az ugyancsak nagyon szép és népszerű F-dúr románc előadása között a zenekar és a Nemzeti Énekkar a szerző által kantátának nevezett Szélcsend és szerencsés hajózás címen kiadott, Johann Wolfgang Goethe két versére komponált művét adta elő. A darab opusz-száma 112, amiből arra következtethetnénk, hogy Beethoven ezt valamikor az 1820-as évek elején komponálta, hiszen a 111-es opusz-számot a c-moll szonáta viseli. Aztán megnéztem a Grove-ban, és kiderült, hogy a komponálás időpontja 1814, csak a kiadás dátuma 1822. Gyanúmat az keltette fel, hogy a darab hangulatában semennyire sem egyezik az op. 101-es A-dúr szonátával kezdődő „nagy” zongoraszonátákkal. Nem annyira meditatív, tépelődő, sokkal inkább a szépségre, harmóniára törekvő, a természetbe illő kompozíció. A dolognak persze nincs különösebb jelentősége. Az viszont mindenképen Kocsis választását dicséri, hogy „új” és érdemes darabot tűzött műsorára.

Szintén jó ötlet volt a VIII. szimfóniát választani befejezésül. Remekmű, akár a többi, még ha nem is oly népszerű. Igaz, az F-dúr románc után a hasonló hangnem is kínálta magát. (Persze akkor lehetett volna a Pastoral is.)
A beszámoló végén a szokásos zsörtölődésem: a zenekar egyik muzsikusa – mellesleg a Zeneakadémia tanára – diskurzusát befejezve a közönség szeme láttára a természetvédelmi területen – ohne zsenir – eldobta a csikket. Tudom, hogy a dohány az növény, meg, hogy a papír is szerves, de (bár nem vagyok bigott környezetvédő) nekem a mozdulat mégsem tetszett.

A szünet nélkül játszott, mindössze 58 percnyi programot teljesnek, ugyanakkor egy kicsit rövidnek találtam. A közönség lelkesedése ellenére sem kaptunk ráadást. Ennek egyik oka az lehet, hogy itt nem szokás, a másik, hogy a Martonvásári Napok keretében 21 órakor kezdődött a közelben az Apostol együttes szabadtéri nosztalgiakoncertje. Oda már nem mentem el, végül is ez a hangverseny volt hivatott elhozni az örömhírt, hogy Beethoven Martonvásáron járt. Ezek után mi dolga az apostolnak?

2003. július 26., szombat
Martonvásár
Beethoven: G-dúr románc
Szélcsend és szerencsés hajózás, op. 112.
F-dúr románc
VIII. (F-dúr) szimfónia, op. 93
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
Baráti Kristóf – hegedű
Vezényelt: Kocsis Zoltán

Sziklai István
(Café Momus, 2003. július 30.)