Ez történt


Sikeres turné Franciaországban

2004. 10. 21.


A múlt hét végén tért haza ötnapos franciaországi turnéjáról a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Egy-egy koncertet adtunk Besançonban, Bourges-ban és Metz-ben, mindhárom helyen osztatlan sikert aratva.


Dohnányi Szimfonikus percek című darabja és Liszt Esz-dúr zongoraversenye szerepelt a koncertek első részének műsorán – a versenyművet Kocsis Zoltán a zongora mellől vezényelte -, a második részben pedig Besançonban – ahol ez volt az Operaház évadnyitó estje – Bartók Concertója, Bourges-ban és Metz-ben Brahms II. szimfóniája hangzott el. A bourges-i előadást a francia Radio Classique fölvette, és novemberben műsorra tűzi. A metz-i hangversenynek az 1864-ben eredetileg katonai építménynek készült Arsenal adott otthont, amelynek átalakításával 1989-ben nyitották meg azt a – Rosztropovics szavait idézve – „fantasztikus akusztikájú, a zenéhez ideális méretű és formájú, különleges atmoszférájú” koncerttermet, ahol az NFZ most telt házas, nagy sikerű esten mutatkozott be.


100 évesek vagyunk