Igazi csemegét tartogatott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 12-i koncertjére, két kortárs japán művet, majd a szünet után Sosztakovics V. szimfóniáját egy japán karmester, Komatsu Kazuhiko dirigálta. Hogy a japán zenéről nem sokat tud a magyar közönség, abban biztos vagyok, hiszen a távoli országban nemcsak a zene, de az életstílus, a gondolkodásmód, a hagyományok tisztelete is eltérő a miénktől. Ott császárság van, gondosan felépített hierarchiarendszer, a kötelességtudat vezérli az embereket, mások az épületek, a mentalitás.

A japán zene számunkra a pentatóniát, a koto nevű, citeraszerű hangszert és a Szakurát, a japánok legismertebb népdalát jelenti. Most végre megismerhettük zenéjüket is, nagyon kíváncsi voltam a hangzásra. Sugata Isotaro Két sárkány békés tánca című műve teremtett igazi hangulatot, maga a cím is egzotikus, a zene nemkülönben. Érdekesség, hogy a darab a császárság 2600. évfordulójára készült, európai zeneszerzők is küldtek műveket, többek között Richard Strauss, Britten és Veress Sándor.

A fiatalon meghalt zeneszerző 1940-ben írta a művet, akkoriban kezdett a japán zene az európaiból táplálkozni. A Két sárkány békés tánca hangzása alapján távol-keleti, viszonylag kevés európai vonással, talán a legfeltűnőbb a Sztravinszkij-féle hangszerelési ötlet megjelenése. A három részből álló kompozíció a gagaku (japán udvari zene) táncainak három részét követi, az első – dzsó – a pentaton dallamvilágot hozta, a lassú tempójú tánc egészen hihetetlen hangzást nyújtott, a kakko dob hangja is feltűnt, az is zárta a táncot. A második – ha – tétel fuvolafutamai maradnak emlékezetesek, a gyors – kjú tánc mozgalmassága, forgataga hozott üde színt a Nemzeti Hangversenyterembe. A zene képes volt felidézni a közönségben a japán életérzést, a tradíciókat, a színes ruhákat, a békés sárkányokat. Nekem nagyon tetszett a mű.

Ikebe Shin-ichiro III. szimfóniája egészen mást hozott: az európai zene és kultúra tökéletes ismeretét, a mű alcíme – Ego phano (Én felderítem) is erre utal. Az egytételes szimfónia különös harmóniákat, diszharmóniákat vonultatott fel, a nagy zenekari apparátus a hangszerelés finomságai miatt lényeges volt. A vehemens indítást követően soha nem hallott zenei különlegességekben veszhettünk el: a zongora és tuba párbeszéde igen sokatmondó volt, a vonósok üveghang-glissandói sem gyakran szerepelnek indokoltan, az iszonyatos erejű dobütések, az extra magas és -mély hangok kiaknázása sem öncélúan történt. A lassú rész dallama alatt-felett szinte zavaró, de mindenképpen elgondolkodtató volt a hangözön, mely rátelepedett. Az állandóan hangsúlyozott központi G hang köré szervesült szimfónia nagy felfedezés volt, egyedi hang, finom mozzanatok a hangszerelésben, szinte semmi utánérzet egy-egy zeneszerző stílusából. Ikebe Shin-ichiro Akira Kuroszava több filmjéhez írt zenét, érdemes megjegyeznünk a nevét.

Sosztakovics V. (d-moll, Op. 47.) szimfóniája viszonylag ismert, itthon is kezdi elnyerni méltó helyét a koncertéletben. A nagyszabású mű nem szűkölködik drámai erőben, lírai részekben, a jellegzetesen kesernyés sosztakovicsos humor is feltűnik. Amilyen meggyőző volt a két japán mű vezénylése, annyira keveselltem az orosz szerző művének színeit, mondanivalóját, formálását. Természetesen rengeteg szép pillanatot hozott a zenekar, az első tétel nagy tablóin át a gyönyörű fuvola-oboa piccoloszólóig, a méltóságteljes rézfúvós állásokon, magvas, de halk vonós hangzásokon és a hegedűszólón át a mű fantasztikus zárásáig, mégis hiányérzetem volt. Komatsu Kazuhiko pontosan intett, a zenekar mégsem volt mindig együtt (a második tétel csellóindítása, a rezesek belépései), és nem lehetett vágni a levegőt. A sűrű zenei anyag anyagtalanná vált, könnyű fajsúlyúvá, nem álltak össze a részek, a harmadik tétel espressivo jelzése nem jutott kifejezésre, csak az utolsó tétel végére.

Komatsu Kazuhiko a két japán művet nagyszerűen dirigálta, a szimfóniára talán elfáradt. Mozdulatai takarékosak, sallangmentesek voltak, a szólamoknak rendre beintett. Míg a japán daraboknál a hangszíneket gondosan vegyítette, Sosztakovicsnál több finomságra számítottam, több agogikai kitérésre, dinamikai finomságra. Békésen alvó sárkányt mutatott be a karmester.

A koncert nagy érdeme, hogy közel hozta Japánt, legalábbis zenéjének egy részét.

szabói
(Papiruszportál, 2008. november 17.)