Ez történt


Ötvennyolc nap az Újvilágban

2003. 01. 13.


Két hónapos amerikai turnéra indul szerdán a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ): Kocsis Zoltán és Hamar Zsolt vezényletével harminckilenc koncertet adnak az Egyesült Államokban. Az együttes idén még hosszabb távol-keleti és angliai koncertkörútra is készül, s közben szeptemberig három lemezük jelenik meg.




Kovács Géza, az NFZ igazgatója kérdésünkre elmondta: az együttes – akkor még természetesen Magyar Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) néven – legutóbb 1985-ben járt az Egyesült Államokban. A Columbia művészügynökség még Ferencsik Jánossal tervezte azt a turnét, akinek halála miatt végül Fischer Ádám dirigálta a zenekart a tizennyolc évvel ezelőtti koncerteken. A nyolcvanas évek végén újra felmerült, hogy az együttest meghívják Amerikába, de ez végül szervezési okokból meghiúsult, utána pedig az ÁHZ hosszú évekig tartó pénzügyi és szakmai válságba került. A mostani turnéról – amelyet ugyancsak a Columbia szervez – 1999 szeptemberében írták alá a szerződést.




A koncertkörút „extrahosszúságú lett, aminek az is az oka, hogy újra kell építeni a saját imázsunkat az Egyesült Államokban” – fogalmaz Kovács Géza. A zenekar hangszerei – negyvennyolc hatalmas ládában – már „elrepültek”, a muzsikusok pedig szerdán utaznak el az ötvennyolc napos turnéra, s az első koncertet január 17-én, pénteken este adják Las Vegasban. A koncertkörút első részében a nyugati parton maradnak, s többek között Los Angelesben, San Franciscóban, San Diegóban lépnek fel, majd „átköltöznek” a keleti partra. Az egyik legfontosabb koncertnek ígérkezik a február 2-ai, New York-i fellépés, amelynek a Lincoln Centerben található Avery Fisher Hall ad otthont. A koncertkörút New Jersey államban zárul, s a zenekar március 12-én érkezik haza Budapestre. Harmincnyolc városban összesen harminckilenc koncertet adnak, Kocsis Zoltán főzeneigazgató és Hamar Zsolt első állandó karmester vezényletével, Mocsári Károly zongora- és Hajnóczy Júlia énekművész közreműködésével. Hét különböző koncertprogramot visznek magukkal, amelyeknek gerincét magyar kompozíciók – elsősorban Liszt, Bartók és Kodály művei – alkotják, de olyan, viszonylag ritkán hallható alkotásokat is műsorra tűznek, mint Dvořák III. és Csajkovszkij IV. szimfóniája, Beethoven István király-nyitánya vagy Debussy dalciklusai Kocsis Zoltán hangszerelésében.




Január 20-án a zenekar társintézménye, a Nemzeti Énekkar is útra kel: Tokióba utaznak, ahol – a Japán Filharmonikusokkal, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével – a Carmina Buranát szólaltatják meg a patinás Santori Hallban. Június-júliusban a zenekar is ellátogat Japánba, ahol Kobayashi és Kocsis Zoltán vezényletével turnéznak majd. Ezen a koncertkörúton a többi között Bartók Béla operáját, A kékszakállú herceg várát is előadják – úgy, hogy a címszerepet a fiatal magyar basszista, Palerdi András, Juditot viszont egy japán opera-énekesnő alakítja. Kovács Géza kiemelte még a novemberre tervezett, kéthetes angliai turnét, amelynek szólistája Jandó Jenő zongoraművész lesz.




A hazai és külföldi koncertek mellett az NFZ-nek idén várhatóan három lemeze is megjelenik. Márciusban lesz a bemutatója annak a Debussy-Ravel-albumnak, amelyen jórészt Kocsis Zoltán elmúlt években készült hangszerelései szerepelnek, s amelyet így világpremierként ad ki a Hungaroton. Szeptemberben, ugyancsak a Hungarotonnál egy Bartók-lemez jelenik meg, amelyen a Táncszvit, az Öt magyar népdal és a Concerto lesz hallható. Tavaszra várható még egy dupla koncertlemez, amelynek kiadója a BMC Records. 




Retkes Attila
(Magyar Hírlap, 2003. január 13.)

100 évesek vagyunk