A Nemzeti Énekkar is fellép október 6-án Aradon az Aradi Vértanúk tiszteletére rendezett emléknapon, amely a szeptember 26-október 6. között megrendezett Aradi – Magyar Napok rendezvénysorozat zárónapja.
„Ez egy fantasztikus küldetéssorozat újabb állomása” – mondja Antal Mátyás a Nemzeti Énekkar karigazgatója. A Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2012 óta rendszeresen játszanak, énekelnek a határon túli magyar lakta területeken. Jártak már Kassán, Ungváron, Lembergben, Erdély összes jelentősebb helyein, mint például Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, Tordaszentlászlón, Kolozsváron és Nagyváradon, de Szabadkán, Beregszászon, Dunaszerdahelyen, Szatmárnémetiben és Temesváron is adtak már gyönyörű hangversenyeket. Ezeket az előadásokat a Filharmonikusok rendezik, az fogadtatás mindezidáig óriási és felemelő érzéseket váltott ki mind az együttesből, mind a közönségből. Az a repertoár, amit mi tudunk, azokhoz szól, akik ott élnek – folytatja Antal Mátyás. Valóban csodálatos, mind az egyházi zene, mind pedig a magyar alapú népzene Liszttel, Kodállyal, Bartókkal. De korunk zeneszerzőivel, Orbán Györggyel, Csemiczky Miklóssal is igazi sikereket arattunk.
Október 6-án a Vértanúk kivégzése napján a Nemzeti Énekkar város különböző helyszínein 4 alkalommal is fellép. Helyi idő szerint 11.00 órakor a belvárosi Minorita templomban a gyászmisét követően Verdi Requiemjéből hangzik el egy rövid részlet acapella, kíséret nélküli szoprán szólóval, Szakács Ildikó előadásában. Ezt követően 13.00 órakor a Szabadság-szobornál tartandó koszorúzáson három himnusz csendül fel, a magyar, a román, valamint az európai-unió himnusza, valamint Bartók Est című alkotása. „A darab olyan drámai és olyan húrokat pendit meg, hogy ennél különösebbet és szebbet találni erre az alkalomra nem lehetett” – fejtette ki gondolatát Antal Mátyás. A program 17.00 órakor a Vesztőhelyen szervezett megemlékezésen folytatódik, ahol a Nemzeti Énekkar Rossi Stabat Mater-Quando corpus című művét adja elő.
A nap záróeseménye a 19.00 órai Minorita templombeli hangverseny lesz, ahol Liszt Ave Maria, az említett Verdi, Bartók Kodály és Rossini művek szólalnak meg. A Nemzeti Énekkart ezúttal az Aradi Filharmonikus Zenekarral lép fel. Mint Antal Mátyás elmondta, ennek azért is nagyon örülnek, mert a Kassai Filharmonikus Zenekarral Szlovákiában régi és nagyon jó állandó kapcsolat van, az idén is terveznek egy közös hangversenyt. Most egy újabb kapcsolat kezdetét jelentheti az Aradi Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar közös muzsikálása.
Az Aradi – Magyar Napok keretén belül a helyi önkormányzattal együttműködve minden eseményt az RMDSZ helyi szervezete koordinál és szervez. Ezen az ünnepségsorozaton vesz részt a Nemzeti Énekkar Antal Mátyás karigazgató vezényletével.