Vendégkarmester, Mikhail Agrest vezényelte a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.

A fiatal dirigens jelenleg a szentpétervári Mariinszkij Színházban dolgozik, érthető, hogy mozdulatainak kecsességével, hátának sokat sejtető hallgatagságával keveset nyújt koncertközönségének. Viszont az operakarnagyok minden előnyével rendelkezik, koncentráltsága, rugalmassága és a vészhelyzetek menedzselésének képessége mostani fellépése alapján is sokat ígérő. A vészes helyzetek előállításával a Nemzeti Filharmonikus Zenekar adósunk maradt, pedig az együttest Agrest operai kihívásokkal szembesítette. Műsorát ugyanis két operaszerű kompozícióval súlyosbította, első számként Stravinsky A csalogány című mesés dalművének balettváltozatát, záró számként pedig Prokofjev szürreális és misztikus operájának, A Tüzes angyalnak szimfóniába mentett pokoljárását vezényelte. Az opera Prokofjev egyik legmerészebb partitúrája, nem véletlen, hogy ő maga sem élte meg a bemutatóját. A belőle kialakított 3. (c-moll) szimfónia nem keresztmetszete a darabnak, szuverén, hagyományos keretek közé préselt négytételes zenekari darab, ám aki ismeri az eredeti művet, az felismeri benne az előzmény irracionális sodrását, sötét fantasztikumát. Agrest tökéletesen tárta fel a sötét színek minden árnyalatát, a zenekar ebben a darabban hozta legjobb formáját. A Csalogányban a sötét színnek kisebb a szerepe, ha felbukkan, akkor is csak anderseni mesegonosz kosztümben, melyet alig veszünk észre a kínai papírlampionok meglehetősen harsány villogásában. A zenekar itt is a helyén volt, Agrest ideges igyekezetében azonban szinte egy levegőre akarta végigdalolni a Csalogány énekét. Az orosz (másodfelhasználású) kétszersültek közé egy kortárs amerikai darabot, John Adams 2001-ben bemutatott kompozícióját illesztette. Az Útikalauz furcsa helyekre címet viselő nagyszabású tétel bebizonyította, hogy van még tartalék az amerikai repetitív zenében.

Művészetek Palotája, május 10.

Molnár Szabolcs
(Magyar Narancs, 2007. május 17.)