A Nemzeti Filharmonikusok elkötelezettek az ifjúság zenei fejlesztésében, a zene iránti érdeklődés és igény felébresztésében. Ennek szellemében június 1-én és 2-án részt vettünk az első alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Hangszerválasztón, Budapesten.
A Nemzeti Filharmonikusok sátrában lelkes művészeink segítségével a gyerekek a szülőkkel együtt ismerkedtek a komolyzenével és a különböző hangszerekkel. A gyerekek nemcsak közel kerültek egy-egy hangszerhez, hanem maguk is készítettek egyszerű zeneszerszámokat, sőt rögtönzött zenekart is alkottak.