Az ember óhatatlanul is összehasonlít. A Saint-Matthieu templom színpadának csütörtöki birtokbavételekor a zongoraművész és karmester Kocsis Zoltán által vezetett Magyar Nemzeti Filharmonikusok ellentmondást nem tűrő módon múlta felül az előző napon hallott Oroszországi Állami Zenekart.
Ezúttal nem volt lebegés, csak egy precíziós gép pontossága, anélkül, hogy a fegyelem a legkisebb merevséget is okozta volna. Éppen ellenkezőleg, itt minden tele van rugalmassággal és fenséges képlékenységgel, amelyet a nagyvonalú és példásan világos vezénylés hív elő. E tulajdonságok megjelennek már a ritkán hallható István király nyitányban, ahol Beethoven egyszerre akart magyarosnak és ünnepélyesnek tűnni. Az egész egyszerre zöld és égővörös, és Szvetlanovra emlékeztet, de mínusz egy orosz ezredes attitűdje… Kocsis Zoltán, Bartók művének elsőrendű ismerője, zongoratermésének fáradhatatlan felfedezője három ifjúkori zongoradarabot hangszerelt meg, amelyek rapszodizmusa helyenként kissé ritkásra oldott lett. A zenekar beállítása a skála minden lehetséges és elképzelhető szinét felhasználja. Ha e zúgástól át is szellemülnek, ahhoz kevés, hogy ránktukmálja azokat, de a Nemzeti Filharmonikusok határozottan döbbenetes.
A nap szólistája Kelemen Barnabás, az ifjú magyar hegedűművész, aki kor- és tanszak-társa a Liszt Ferenc Zeneakadémián az ugyancsak előző napon hallott Baráti Kristófnak. Itt ismét összehasonlítunk. Kelemen Barnabás Bartók Második hegedűversenyét játssza. Kétségtelen, hogy hangzása kevésbé varázslatos, mint honfitársáé. De mily könnyedség a jól temperált fúgánál, micsoda átmenetek, miféle beleérzés az egyes változatok szellemiségébe, amelyek cifra sora alkotja a mű vázát! És micsoda megértés a dirigens és a zenekart közt a finom szórt színek alkalmazásánál! Kocsis Zoltán azt találta ki, hogy új triptichont hoz létre olymódon, hogy Rachmaninov Holtak szigetét Debussy két Képével, a Gigues-gel és a Tavaszi körtánccal keretezi. A kombináció meglepő, de végül is elfogadható. A debussys tarkaság szeszélyes érzékisége hol simogató, hol meg vaskos. Megragadó a kontraszt a Holtak szigetével és annak könyörtelen, ritkán hallhatóan szuggesztív és nagyerejű temetői crescendójával.

C(hristian) F(ruchart)
(L'Alsace, 2001. július 7.)