Ritkán hallható, jobb sorsra érdemes remekműveket műsorra tűzni mindig bátor cselekedet (hiszen ezek a darabok aligha garantálják a kasszasikert) – de különösen az válság idején. Kétszeres elismerés illeti tehát a NEMZETI FILHARMONIKUSOK vezetőségét, az együttes november végi koncertjén ugyanis nem egy, hanem mindjárt két mostohán kezelt raritás hangzott fel, vagyis az NFZ a teljes estét a zenei felfedezőutaknak szentelte. Az Ószláv mise (1926) és a Szent Sebestyén vértanúsága (1911) – különös párosítás, mondhatnánk első közelítésre. Pedig a két mű között mutatkoznak hasonlóságok: mindkettő kései alkotás, szerzőjének életművében mindkettő a különlegesség, a „nem jellemző” kategóriájába tartozik, s végül mindkettő vallásos témájú, de nem liturgikus, inkább a színpadi műfajokkal rokon vonásokat mutató alkotás. Karmesterként a jelentős operai tapasztalattal rendelkező KOVÁCS JÁNOS személye többek közt ez utóbbi mozzanat miatt kiváltképp adekvát választásnak bizonyult.

Janáček Ószláv miséje nem az újító, hanem az összegző kései művek prototípusa, nem csoda hát, ha hallgatója azt tapasztalja, hogy a mű „hozza” a pregnáns janáčeki zenei nyelv összes ismert jellegzetességeit. Feltűnik a sok rövid motívumból építkező kompozíciós módszer, a disszonanciák nyersesége, a hangzás darabossága, a szerzői védjegyként emlegetett beszéddallam- és beszédritmus-követő melódiaformálás – és persze az is, hogy az ágas-bogas énekszólamok megformálásában Janáček nem tudta megtagadni operaszerzői mivoltát, sőt a mű zenekari részleteiben is megfigyelhető bizonyos színpadias pátosz és reprezentatív hatásosság. Debussy – Gabriele D’Annunzio francia szövegét megzenésítő – misztériumát hallgatva viszont azt mondjuk: ejnye, milyen kevéssé emlékeztet ez a megszólalásmód A tenger, az Ibéria, a Három noktürn vagy a Prelűdök szerzőjének jól ismert hangjára! Ha nem tudnánk, hogy ez az egyszerűbb, kevésbé díszes (de érzékiségtől, antikizálástól, egzotikus karakterektől nem idegenkedő) tónus a kései, letisztult Debussy-stílus reprezentánsa, alighanem azt kérdeznénk: ugye ez a szerző „kísérletező” stílusa? A kórusrészletek például nem egyszer a kései Liszt aszkézisét visszhangozzák.

A mise négy énekesének – BORSOS EDITH, SCHÖCK ATALA, BONCSÉR GERGELY, KELEMEN ZOLTÁN – érdeme, hogy nem „fésülték meg” a janáčeki szólókat, nem retusálták ezek egyenetlenségeit, s ezzel a mű hiteles megszólalását szolgálták. Hasonlóképpen Kovács János, aki tökéletes biztonsággal talált rá a rendkívül ritkán terítékre kerülő, s így magyar „előadói hagyománnyal” egyáltalán nem rendelkező mű jellegzetes, nyers monumentalitására, zord ünnepélyességére, mely a szerző önvallomása szerint nem annyira a vallásos érzületet, mint inkább a nemzeti összetartozás biztonságát volt hivatott kifejezni. A Szent Sebestyén vértanúsága előadógárdájában a két említett énekesnőn kívül szerepelt még KOVÁCS ANNAMÁRIA, valamint második szopránként a Máriát, illetve Sebestyén lelkét fénylő hangon, átszellemülten megidéző CELENG MÁRIA. A misztériumjáték, mely az ősbemutatón díszletekkel-jelmezekkel megszólaló, zenés-szöveges-táncos Gesamtkunstwerk gyanánt került közönség elé (és bukott meg), mint közismert, számos melodráma-részletet, vagyis zenekar-kíséretes versbeszédet tartalmaz: ezeket nagy megjelenítő erővel, érzékletes tónusváltásokkal és kellő hevülettel tolmácsolta PÁPAI ERIKA. Kovács János a Debussy-partitúrát éppoly figyelmesen olvasta, mint az Ószláv mise kottáját: itt a stílus összetettsége, ugyanakkor hangulati és tónusbeli telítettsége, a vallásos aszkézissel párosuló tömény érzékiség paradoxona keltett leginkább figyelmet értelmezésében. Végezetül a Nemzeti Filharmonikusok és a hozzá csatlakozó – mind az ószláv, mind a francia szövegű műben kitűnően teljesítő – NEMZETI ÉNEKKAR (karigazgató: ANTAL MÁTYÁS) munkájáról: a két nagy együttes olyan szakmai biztonsággal, olyan magától értődő természetességgel vette a két igen nehéz opus akadályait, hogy elégedetten gondolhattunk arra: a magyar zenekari és kóruskultúra igenis fejlődött az utóbbi évtizedekben, nem is keveset. (November 24. – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Nemzeti Filharmonikusok)

CSENGERY KRISTÓF