Morgen!, op. 27 no. 4 (1894) – Strauss hangszerelése
Ich trage meine Minne, op. 32 no. 1 (1896) – Robert Heger hangszerelése
Allerseelen, op. 10 no. 8 (1882-83) – Robert Heger hangszerelése
Heimliche Aufforderung, op. 27 no. 3 (1894) – Robert Heger hangszerelése
Zueignung, op. 10 no. 1 (1882-83) – Robert Heger hangszerelése

Richard Strauss dalkomponista karrierje hatéves korában kezdődött és majd' nyolcvan évvel később, a döbbenetes Négy utolsó dal-lal (meg a meghangszereletlen ötödikkel) zárult le. Összesen mintegy 200 dalt írt, melyekben a német Lied-hagyomány belépett a XX. századba; de legszebb dalai közül sok még a XIX.-ben íródott, a romantika kései másodvirágzásának idején.

A Morgen! („Holnap!”) hosszú bevezetését Strauss, amikor 1897-ben meghangszerelte a dalt, hegedűszólóra bízta. Az énekszólam a hangszeres frázis közepén lép be az und („és”) szóval, mintha a vers folytatná a bevezetőben megkezdett gondolatot. A szerelmespár a tengerpart felé andalog, és amikor megállnak, a zene is szinte megáll. Egymás szemébe néznek; „csöndes boldogságukat” egy varázslatos akkordmenet érzékelteti. A vers költője John Henry Mackay (1864-1933), aki skót apa és német anya fiaként Németországban élt és németül írt. Ugyancsak tőle való a Heimliche Aufforderung („Titkos felhívás”) szövege, melyben egy vidám társas összejövetelről csalogatja el szíve választottját a szerelmes ifjú. Amint maguk mögött hagyják a többieket és a rózsabokrok felé tartanak, a zene titokzatos jelleget ölt, majd hirtelen eksztázisban tör ki.

Az Ich trage meine Minne („Hordom a szerelmet”), mint sok más dal, Strauss felesége, Pauline de Ahna énekesnő számára készült. A dal szinte népdalra emlékeztetően egyszerű hangja a középrészben átforrósodik: a modulációk sorozata a hell („ragyogó”) szóra énekelt erőteljes magas hanggal éri el csúcspontját. A vers szerzője, Karl Henckell (1864-1929), lírai munkásságán kívül a szocialista mozgalomban való részvételéről volt ismert.

Az Allerseelen („Mindenszentek”) és a Zueignung („Ajánlás”) az op. 10-es nyolc dal közé tartozik, melyeket Strauss tizenkilenc évesen komponált Hermann von Gilm (1812-1864) osztrák költő verseire. Az elsőben a temetői virágok szolgáltatnak hátteret a szerelmesek találkozásához, míg a másodikban a hála kifejezése ölt egyre szenvedélyesebb formát, egészen a végső, lehengerlő erejű kitárulkozásig.