Liszt Ferenc (1811–1886) 6. szimfonikus költeménye, a Mazeppa a szerző a leginkább illusztratív jellegű zenekari műve. Egy fékevesztett, vad pusztai lovaglás megjelenítése, amely évtizedeken át foglalkoztatta, és amelynek zenei ötlete Liszt gyermekkorába, az 1826-os zongoraetűdök negyedik darabjáig vezethető vissza.

A sorozat 1837-9-es átdolgozásában (Nagy etűdök) a d-moll mű még mindig cím nélkül látott napvilágot, majd 1840-ben Liszt ezt kiemelte a ciklusból és Victor Hugo Mazeppa című verséhez igazítva a költőnek ajánlotta. A darab újabb változata 1851-ben helyet kapott a Transzcendens etűdökben (no.4), és Liszt ugyanekkor szimfonikus költeményt is komponált az etűd zenei anyagának felhasználásával.
A költői program hátterében valós személy, Ivan Sztyepanovics Mazépa története áll. A 17. századi ukrán nemest egy asszony megrontásáért ítélték el és kötözték háttal egy pusztába űzött, megvadított ló hátára, majd megmenekülése után csellel és fondorlattal szerezte meg a vezérséget. Alakja azonban a festészetben és az irodalomban idealizált formában jelent meg, és sorsa Liszt számára is a művész szenvedésének és diadalának lett a szimbóluma.
A szimfonikus költemény a zongoradarabbal szemben a teljes történet megjelenítésére törekszik, és a vers három fő mozzanata szolgál a formarészek programjául. Az első szakasz az etűd átdolgozása és briliáns hangszerelése. Az ostorcsapás szerű indítás után fokozás vezet az induló jellegű fő témához, amely többféle hangnemben és karakterben tér vissza, egyre gyorsabb tempóban. A száguldás közepette azonban a metrumváltások éreztetik a ló kifáradását, lassulását is.
A középső, lassú részben üstdobütések jelzik a vágta végét, a ló összeesését és haláltusáját. Deklamáló, recitativókra emlékeztető, többnyire kíséret nélkül megszólaló dallam ábrázolja a megkötözött lovas magányát és sorsának kilátástalanságát. Fúvósszignál vezeti be a harmadik, Allegro marziale szakaszt: közeledik a megmentő csapat, és Mazeppát, a sok szenvedést kiálló hőst végül az ukránok vezérükké választják. Két új téma váltakozik ebben a részben. Az első, induló szerű zene Mazeppa diadalmas újjászületését jelképezi, ebben Liszt saját, 1848-ban komponált és Lamennais eszméit hirdető A munka himnusza c. művét idézte. A második zenei anyag táncos, keleties jellegű és nyilvánvalóan az ukrán környezetet festi, de előkéivel, kvartmelodikájával nem áll távol a szerző magyarosnak szánt darabjaitól sem, különösen akkor, amikor a népünnepély csúcspontjára utalva harsányabb és vaskosabb formában jelenik meg. A mű legvégén bár csak jelzés szerűen, mégis az egész folyamat megkoronázásaként, megdicsőült formában tér vissza a darab fő motívuma.