Beethoven a bécsi Theater an der Wienben 1808. december 22-én tartott szerzői estjének maratoni műsortervében az V. és a VI. szimfónia ősbemutatója, a G-dúr zongoraverseny, a C-dúr mise két tétele, egy koncertária és zongoraimprovizáció is szerepelt. A komponista az utolsó pillanatban elhatározta, hogy mindezek mellett, a hangverseny lekerekítésére még egy „briliáns darabot” komponál, amelyben szerepet kap a kórus is. A hirtelen ötletből született, egyedi felépítésű darab a Karfantázia, amelynek első részében kapott helyet a zongoraimprovizáció (az ősbemutatón a zeneszerző valóban rögtönözte ezt a szakaszt, s csak az 1810-ben megjelent nyomtatott kiadás számára kottázta le végleges változatát!). Ez után következik a mű Finale feliratú fő részének első fele, amelyben már a zenekar is részt vesz. Recitativo-szerű bevezetés után Beethoven Viszontszerelem című dalának némiképp átalakított témája szólal meg a zongorán, majd a témát számos variáció követi. A Finale második felében először szólisták: két szoprán és egy alt, majd két tenor és egy basszus énekli el a dal témáját, és végül a kórus is bekapcsolódik. A művet lelkesült hangvételű, hatásos, valóban „briliáns” coda zárja. Az idő rövidsége miatt a zenéhez utólag hozzáírt költemény egyfajta „Óda a Művészethez,” témaválasztásában tehát a IX. szimfóniában megzenésített Örömódával állítható párhuzamba – de a Kilencediket előlegezi a zene több részlete is, mindenekelőtt a daltéma, amely a későbbi Örömóda-dallam jól felismerhető rokona.