D-dúr zongoraverseny, Hob. XVIII:11

 

Joseph Haydn: D-dúr zongoraverseny, Hob. XVIII:11
I. Vivace
II. Un poco Adagio
III. Rondo all’Ungherese. Allegro assai
 

A D-dúr zongoraversenyt 1784-ben jelentette meg Haydn (1732-1809). Bécsi zeneműkiadója „az egyetlen, eddig nyomtatásban megjelent” Haydn-zongoraversenyként reklámozta. Ebben az időszakban Mozart zongorakoncertjeiről beszélt Bécs zenekedvelő közönsége, alig másfél hónap alatt közel két tucat hangversenyt adott, legtöbbször zongoraversenyeinek szólistájaként. Érthető, hogy az ügyesen muzsikáló műkedvelő zongoristák körében egy, a Mozart-koncerteknél könnyebben játszható, de nagy tudással megírt versenyműnek nagy keletje volt. Ilyen Liebhaber-Concertnek remekül megfelelt Haydn legismertebb zongoraversenye is.

Dolinszky Miklós egy írásában a D-dúr zongoraverseny példájával világította meg az 1780-as évek kettős – a zeneileg művelt és a csupán műélvező közönség – elvárását kielégítő kompozíciós stílus lényegét. „A zeneszerzőknek immár meg kellett találniuk a közös nevezőt az értőknek szóló, rezidenciális írásmód, és az amatőrök szélesebb közönségrétegének szóló, árucikké váló, rang- és kulturális különbségek nélkül mindenki kegyeit kereső stílus között. A kortársak zenéjétől a közönség végső soron ugyanazt várta, mint a szalonokban forgolódó, művelt polgártól: szellemességet, és nem tudálékosságot; könnyedséget, nem pedig felszínességet; és mélységet, anélkül, hogy észrevennénk.

Ennek a társasági hangot megütő, könnyed stílusnak, mint a felvilágosult világpolgár életmódjának, a Felvilágosodás hangjának iskolapéldája az 1780-as évek elején keletkezett D-dúr zongoraverseny. Hogy azonban e darab már saját korában is a legelterjedtebb volt Haydn versenyművei között, azt mindenekelőtt Rondo all’Ungherese feliratot viselő zárótételének köszönheti. Mint a szerző számos all’ungherese típusú zenéje esetében, itt is inkább arról kapunk képet, mit tekintett a kései 18. század Európája „magyaros” zenének, mintsem hiteles magyar népzenei anyagról”. A rondótéma – figyelmeztet Dolinszky – inkább egy általánosságban egzotikusnak érzett hangot üt meg, a dallam önmagában nem köthető semelyik etnikum zenei folklórjához.

 
100 évesek vagyunk