Britten először tizennyolc éves korában zenésítette meg a 150. zsoltárt, melyhez a benne lévő hangszerfelsorolás miatt mindig szívesen fordultak a zeneszerzők. Már érett fejjel, közvetlenül a Háborús requiem (op. 66) befejezése után, újra visszatért a bibliai szöveghez, amikor régi alma matere, a lowestofti South Lodge (későbbi nevén Old Buckenham) gimnázium centenáriumi ünnepségére kért darabot tőle az iskolai kórus és zenekar számára. A darab egyik érdekessége az, hogy Britten nem határozta meg pontosan az előadói apparátust: egy adott regiszterben bármilyen hangszer vagy hangszerkombináció használható.

A mű vidám hangú indulóval kezdődik, melybe hosszabb hangszeres bevezetés után kapcsolódik be a kétszólamú (szoprán-alt) kórus. A második szakasz élénk 7/8 ritmusával hívja fel magára a figyelmet; a harmadik szakasz egyszerű dallamát négyszólamú kánonban halljuk. Befejezésül visszatér a művet nyitó indulótéma.