Szombaton két írást találtam Fischer Ivánról a Népszabadságban, s nem értettem, mi magyarázza a dirigens sűrű megjelenését. Akkor kezdtem gyanakodni, amikor Schiff Andrást is idézte a cikkíró. Tudni kell ehhez, hogy új Bartók-hanglemez kiadása készül, s a Hungaroton Kocsis Zoltánt kérte fel előadónak. Ám Fischer és Schiff szerint a Bartók-életmű lényegesebb kérdése a kotta, ezért az Ausztriában élő pianista legfontosabbnak a kéziratok fakszimile megjelentetését tartja.

Furcsa… Egyik sem zenetudós, hanem művész, s dolguk, hogy koncerttermekben szólaltassák meg azt, ami a kottában áll. Miért kardoskodnak ennyire a kotta mellett? Hohó! A róla szóló könyvben Kocsis Zoltán is mond valamit a kottáról. Nézzük csak… Igen, a 69. oldalon mondja: „Engem egyetlen cél vezet, hogy a világon minél többen megismerjék a Bartók Húsz magyar népdalt. Zongoristák, énekesek, közönség.” Fáy Miklós: „De ehhez szükség lenne a kottára is.” Kocsis: „Nem fontosabb az előadás? Tegyük föl, megjelenik a gyönyörű kotta. Hányan fogják megvenni? Aki. megveszi, belenéz-e, vagy csak fölteszi a polcára? Ha eljátsszuk, legalább valami akusztikus élmény éri az embereket.”

Tiszta beszéd, hisz a zene a zenéért van, hogy hangzásának öröméből minél többen részesüljenek. Akkor mi ez a kontrázás? Főleg Schiffé érthetetlen, hiszen nincs is itthon, ráadásul művészete nem azért rangos, mert kottákat hitelesít. Kitűnő Mozart-lemezeket készít, muzsikál a mondsee-i fesztiválon, őrzök róla egy videofelvételt, csupa derű, most meg morcog. Miért?

Az ember elintézhetné azzal, hogy szakmai vita folyik, de nem, Schiff kijelenti, hogy „jelentős előadónak tartja Kocsis Zoltánt”, akinek „minőségét nem vonja kétségbe”. Biztos, hogy Schiff okosabban fogalmazott, mint a cikk írója az ő nevében, mégis bujkál ebben a mondatban valami fals. Mi az? Megleltem.
Az említett oldalas írásban Bolgár György méltatja Fischert, s itt bukkantam rá egy árulkodó mondatra. „…a Fesztiválzenekar Fischer Iván találmánya, alkotása, szülötte, édes gyermeke.” A szóhalmozás ellenére, amely azok sajátja, akik idegenül mozognak abban, amiről írni próbálnak, hiányzik valami. Egy név. A társalapítóé, Kocsis Zoltáné. Aki mióta dirigál; igen rossz viszonyban van Fischer Ivánnal. Egy éve interjút.adott a Népszavának. Az első kérdés ez volt: „Csalódott, hogy nem ön kapta a Prima Primissima díjat?”

Nos, itt van az eb elhantolva. A Népszabadság múlt szombati számának két írása közül az egyik bizonnyal tisztelgés lett volna Fischer Iván előtt, hiszen csütörtökön adták át az idei Prima Primissima díjakat, és az egyik jelölt Fischer volt. A díjat nem ő kapta, a másik írás mégis revánsnak látszik, döfés Kocsisnak, még mindig ugyanazért: hogy dirigálni merészel, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal elfoglalta a Művészetek Palotájának három emeletét. Próbálom érteni Fischer Iván nem múló hevét, csak az nem világos, miért kellett ehhez Schiff segítsége? Kettő, sőt három egy ellen?

Végh Alpár Sándor
(Magyar Nemzet, 2005. december 17.)