George Enescu: I. román rapszódia, op. 11
Rózsa Miklós: Sinfonia concertante – kettősverseny hegedűre és gordonkára
***
Pjotr Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op. 64

Baráti Kristóf hegedű

Várdai István cselló

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Lawrence Foster

Kivételes találkozás, zenei ünnep: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar büszkén látja vendégül a nagy tekintélyű, nyolcvanegy éves amerikai maestrót, a nemzetközi megbecsülés által övezett Lawrence Fostert. Világklasszis karmesterhez világklasszis szólisták illenek: a hegedűművész Baráti Kristófot és a csellista Várdai Istvánt nemcsak a magyar közönség ismeri, de a világ minden táján lelkesen hallgatják játékukat. És a három műsorszám? Mindegyikben rejlik egy-egy utalás…

A Los Angeles-i születésű karmester, Zubin Mehta egykori asszisztense – aki hosszú és sikeres pályafutása során számos nagyszerű zenekar élén állt Amerikában és Európában Houstontól Monte-Carlóig, Lausanne-tól Jeruzsálemig, Aspentől Barcelonáig, Lisszabontól Montpellier-ig, Marseille-től Varsóig – román ősöktől származik, és George Enescu zenéjének megbecsült interpretátoraként tartják számon. Ezért hallhatjuk a koncert elején az I. román rapszódiát, a zeneszerző egyik különlegesen népszerű művét. De jelképes értelmű Rózsa Miklós (Jascha Heifetz és Gregor Piatigorsky számára írt) Sinfonia concertantéja (1958–1963) is, hiszen a háromszoros Oscar-díjas amerikai filmzeneszerzővé lett budapesti születésű muzsikus kettősversenye ezen az estén a magyarság és Amerika találkozását jeleníti meg. Lawrence Foster egyébként a magyar zenét is szívesen vezényli: felvételeket készített Kodály, Bartók, Ligeti műveiből. A záró számot, Csajkovszkij V. szimfóniáját pedig hallgassuk úgy, mint a zenekari színkeverés és hatásdramaturgia nagymesterének jutalomjátékát: a halhatatlan orosz romantikus melódiái, fokozásai és csúcspontjai minden lehetőséget megadnak arra, hogy Lawrence Foster a zenekart a legszebb muzsikálásra ösztönözze.