Daniel Schnyder svájci származású amerikai szaxofonművész és zeneszerző előadóként és alkotóként egyaránt a jazz és a klasszikus zene közti határok áthidalását tűzi ki célul maga elé. Bár elsősorban jazzmuzsikusként tartja számon a zenei világ, 1996-ban nyert első zeneszerzői díja óta klasszikus komponistaként is elismert. Szent János jelenései című oratóriumát 2000-ben írta a Milwaukee Szimfonikus Zenekar felkérésére, szoprán és bariton szólistára, vegyeskarra, kibővített szimfonikus zenekarra és orgonára. A mű a 2001 februárjában tartott ősbemutatón nagy sikert aratott, európai premierjére 2005-ben, Barcelonában került sor.

A mintegy félórás oratórium három egybekomponált szakaszból áll. Az első a mennybéli trónus és a hét pecséttel lezárt könyv leírását tartalmazza, előbb összemosódó, zajszerű hangfürtökből álló, majd inkább ritmikus jellegű zenével. Mihálynak és az angyaloknak a Fenevaddal folytatott harcát és az Isten haragját tartalmazó hét pohár kiürítését festi le a második rész, melyben a rézfúvós és ütőhangszerek kerülnek előtérbe. Az újra csendesebben induló harmadik szakasz a megoldásé: az angyal leláncolja az ősi kígyót, majd a mennyből alászáll az új Jeruzsálem. A baritonszóló többnyire Szent János szavait énekli, míg a szoprán az angyal hangján szólal meg, vagy olykor reflektál a bariton szavaira. A kórus feladata sokrétű: angol nyelvű bibliai textusok és latin nyelvű liturgikus szövegrészletek éneklése mellett gyakran szöveg nélküli, hangszerszerű effektusokat kell megszólaltatnia.

A Német requiem keletkezésének indítékát különböző kutatók különböző helyeken keresték: volt, aki úgy vélte, a mű Robert Schumannt, a nagy barátot és tanítómestert gyászolja, mások szerint Brahms édesanyja halálakor írta a művet. Mindkét vélemény tartalmaz részigazságokat. A kompozíció egyes részei, tervei valóban 1856-ra, Schumann halálának évére vezethetők vissza, és tény, hogy a legutoljára komponált ötödik tételben valóban anyja halálára emlékezett a mester.

Brahms maga állította össze művei szövegét a Szentírás különböző könyveiből. Felhasználta a zsoltárokat, evangéliumokat, az apostolok leveleit, prófétai könyveket, sőt két esetben a Biblia úgynevezett apokrif, tehát nem a kodifikált törzsszöveghez tartozó részeit is.

A hét tétel gyönyörű logikával és filozofikus emelkedettséggel foglalja össze az ember gondolatait a halálról. Természetesen a hit alapján állva, de felekezeti kötöttségtől mentesen. Az első tétel a vigasszal kezdi, csak aztán kerül sor a gondolatra: minden mulandó. A harmadik tétel az élet célját próbálja megkeresni a látszólagos értelmetlenségben. A lélek vágyódik az Úr után és vigaszát is az Úrban találja meg. Ilyen megvilágításban a földi élet valóban csak átmeneti állomás, és a halál nem arathat diadalt. A kicsengés, amely a mű általános emberi érvényét és felekezetek fölöttiségét, humanizmusát adja, az utolsó sor, a János jelenéseiből való idézet: „Megnyugosznak az ő fáradtságuktól és az ő cselekedeteik követik őket.” Azaz az embert munkája teszi halhatatlanná.