„Nehéz feladat stilisztikai szempontból meghatározni José Cura zenéjét – írja Mario De Rose -, amely egyszerre személyes és egyetemes. Cura nem alapozza zenéjét előre meghatározott elemekre a párbeszéd létrehozása érdekében. Épp ellenkezőleg, a párbeszéd a kifejezés igényének köszönhetően jön létre: nem az eszköz határozza meg a zenét, a zene használja az eszközt. A különböző kompozíciós technikák használata a kifejezés igényétől függ, és ez teszi José Cura zenéjét új, mégis ismerős élménnyé, amely a pátoszon át megindítja a hallgatót.” Maga Cura a modern zenével kapcsolatban úgy véli, hogy általában „félreértjük a kortárs szót, és csak azzal a zenei forradalommal azonosítjuk, amely mintegy száz évvel ezelőtt kezdődött, és így azt gondoljuk, hogy minden, ami 1900 óta íródott, csakis erőszakos, atonális, politonális, dodekafon, minimalista, experimentális vagy elektronikus lehet, más nem.”