Régi hagyomány, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Csajkovszkij egyik legnépszerűbb balettjével, e halhatatlan karácsonyi történettel ünnepel. „Az összhatás evidenciaként tükrözi a baletthagyomány megkerülésének jótékony és frissítő szándékát – írta a produkcióról Csengery Kristóf zenekritikus. – E szándék az utat a bábszínházzal társított speciális mozgásszínház keretei között keresi, bábot és embert egymás egyenrangú társaként kezelve, egyes eszközökkel a vásári színjátékok harsányabb világát hozva be zárt terembe, máskor a cirkusztól kölcsönzött szolid akrobatikával kötve le a figyelmet, megint máskor pantomimként működve, egészében véve heterogén összhatással, ám kitűnő eredménnyel. Naiv humor, üde játékosság, sok ötlet, vonzó képi világ, mely soha nem mond ellent a zene szellemének. A díszletek egyszerűen, de találékonyan használják ki (horizontális és vertikális dimenzióban egyaránt) a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumának hatalmas belső terét, a tarka jelmezek a mesevilágot varázsolják elénk. (…) A diótörő színpadi mű, melynek persze története van, s mint ilyen, konfliktust, drámai fordulatokat is megjelenít. Mégis úgy éreztem, ennek az előadásnak nem Diótörő és Egérkirály »mítoszi összecsapása« alkotta a magvát (bár természetesen ez is lezajlott), hanem a mindenfajta narráción túlmutató, időtlen összhang, az öröm, a szépség, az egymást követő táncok dallami és harmóniai leleménye és kecsessége.”