A hetven éve született Kocsis Zoltán (1952–2016) az elmúlt fél évszázad magyar zenetörténetének páratlan jelentőségű alakja: zongoraművész, karmester, pedagógus, zeneszerző, hangszerelő, zenetudós, zenei író, zenepolitikus. A hetvenes években úgy robbant be a magyar nyilvánosságba, hogy felbukkanásával azonnali paradigmaváltást idézett elő: ő és korosztályának néhány más, jelentős előadóművész képviselője egy addig nem ismert, új igényesség szemléletmódját honosította meg a koncerttermekben. Alapító tagja volt az Új Zenei Stúdiónak, Fischer Ivánnal közösen hozta létre a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997-től pedig az ő eltökélt munkájának eredménye volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar újjászületése. Egyedülálló tudású specialistaként haláláig vezette a zeneszerző műveinek friss koncepciójú lemezfelvételeit közreadó Bartók Új Sorozat munkálatait. Tűz, fáradhatatlanság, odaadás, maximalizmus – ezt sugározta magából, s ezt tanulták tőle partnerei. Mércéjének nem volt könnyű megfelelni, hiszen szenvedélyes értékteremtőként mindig mindenkitől a legjobbat várta el, munkájának igényességével és hatalmas lendületével felmérhetetlenül sokat adva a magyar zenekultúrának. A Magyar Klasszikus Zene Napján – születésének évfordulóján – szelleme előtt tisztelgünk.