2016. december 1-től december 31-ig ismét kapható Kocsis Zoltán Kiskarácsony, nagykarácsony – változatok egy magyar dalra című nagysikerű DVD a Rózsavölgyi és Társa – Müpa CD-DVD boltban, ára 2990 Ft.

Cím: 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Nyitva tartás:
Hétfő-Péntek: 17-22 Szombat-Vasárnap: 10-22
A nyitva tartás a Müpa előadásaihoz igazodik. 2016. december 25-26-án zárva.

Kocsis Zoltán így jellemezte kompozícióját:

„Kompozíciómra voltaképpen a „divertimento” műfaji megjelölése illene legjobban; könnyed, mégis igényes szórakoztatás, amely mindenfajta nagyképű belemagyarázás nélkül, úgymond játszva nyújt betekintést századok zenekultúrájába, különböző népeknek a muzsikához való viszonyába, egy sosem volt kapcsolatrendszert állítva fel egymással látszólag nem harmonizáló stílusok között, a maguk korában kibékíthetetlen ellentéteket oldva fel a muzsika – időben és térben egyaránt végtelen – hatalmának jegyében.”

Kozmopolita karácsony?

A zene egyetemes nemzetközi nyelv – szokták mondogatni. De mennyire tekinthető ma már minden szempontból helytállónak e kijelentés? Hiszen ha csak felületesen végigtekintünk azon az elképesztő gazdagságon, amit általában európai zenekultúrának neveznek, akkor is világosan előtűnnek bizonyos lényegi különbségek, amelyek miatt tulajdonképpen még nyelvjárásokról sem igen beszélhetünk. Korszellem, közízlés, topográfiai helyzet és megannyi más tényező által determinált stílusokról van szó, amelyek mindegyike bizony külön identitás a maga sajátosságaival, jellegzetességeivel, idiómáival – és akkor még nem is szóltunk a legnagyobb titokról, jelesül, hogy mindez korszakformáló zsenik végtelenül egyéni hangjának tipizálhatósága körül rejlik. Ha úgy tetszik, nem is fejlődésről, sokkal inkább – hogy milyen külső körülmények, illetve belső kényszerek által motivált – folyamatos átalakulásról beszélhetünk, hiszen nyilvánvaló, hogy Bach muzsikájánál tökéletesebb és egyben költőibb megnyilvánulás nem létezhet – azon a zenei nyelven, amelyen ő szólt. Izgalmas és örökre megválaszolhatatlan kérdés marad, mi történne, ha például az általa képviselt esztétikai elveknek szembesülniük kellene mondjuk a Debussy által vallottakkal? Vagy mit szólna Haydn pl. Bartók muzsikájához? Ha azonnal értené is a lényeget, vajon tudná-e Wagner igazán élvezni a jazzt? netán Csajkovszkij Schoenberg szigorú dodekafon gondolkodásban fogant műveit? Nem tekintené-e istenkáromlásnak Bruckner Stravinsky Tavaszi áldozat-át? A Berlioz zenéjétől is viszolygó Chopin vajon hogyan viszonyulna Pierre Boulez munkáihoz?

Egy szó, mint száz, fantasztikus kincsek birtokában vagyunk s nem elég ennek tudatosítása, vigyázni kell erre a felbecsülhetetlen értékre. Különösen fontos ez korunkban, amikor világméretű értékválságnak és paradigmaváltásnak lehetünk tanúi. Ilyen körülmények között az előadóművész helyzete meglehetősen nehéz, hiszen meg kell felelnie bizonyos trendek által diktált elvárásoknak, ugyanakkor fájdalmasan kell tudomásul vennie, hogy senki sem tudhat mindent. Még ha természetesnek is tekinthető, hogy a már említett tendenciák miatt bizonyos stílusok divatba jönnek, míg mások a háttérbe szorulnak, a folyamatot nyilván nehezebben dolgozza fel és/vagy kompenzálja olyasvalaki, aki éppen abban a stílusban van igazán otthon, amelyre pillanatnyilag kevés a kereslet. A mai kor ideális előadóművésze tehát valamiféle poliglotthoz hasonlítható, aki akcentus, illetőleg stílustörés nélkül tud megütni egymástól gyökeresen eltérő hangvételeket: tehát nem átültet, hanem az éppen aktuális nyelven gondolkodik. És talán öntudatlanul vet számot azzal a vitathatatlan ténnyel, hogy globalizálódó világunkban más földrészek képviselői bebocsátást kérve teljes joggal kopogtatnak az egyetemes kultúra Pantheonjának kapuján.

Karácsonykor Jézus Krisztus születését, de a téli napfordulót is ünnepeljük. Manapság ugyanúgy megoszlanak a vélemények a Megváltó születésének valóságos időpontjáról, mint a magyar „karácsony” szó eredetéről. Az utóbbi időben számos elmélet és hipotézis látott napvilágot a témáról; ez a kis írás semmiképpen sem vállalkozhat tételes felsorolásra, de arra sem, hogy bármelyik elmélet mellett állást foglaljon. Egy biztos: a jelen pillanatban a keresztény világban régen kialakult tradíciók szerint zajlik az ünnep, amelyben a fenyőfaállítás és az ajándékozás központi szerepet tölt be.

A jelen DVD tartalma is ajándék, a szó valóságos értelmében. Munkám kezdetekor természetesen eszem ágában sem volt nagyobb formátumú művet írni: kisebbik lányom, Viktória kérésére – mint ahogy az a bónusz-trackból is kiderül – 2009 karácsonyára állítottam össze egy variáció-csokrot egyik kedvenc dalára. Ám az ünnepek elmúltával sem hagyott nyugodni a téma: főként a benne rejlő harmonizálási lehetőségek miatt, amelyek néha keleti, néha kifejezetten nyugati rokonságot sugalltak. Az igazat megvallva, talán a hármas lüktetés miatt is sokáig hittem, hogy német eredetű, míg máskor megesküdtem volna, hogy valahonnan Erdélyből vagy esetleg távolabbról származik. Hogy igazi népdal-e? Ezt sokáig nem hittem, hiszen az sem igazán egyértelmű, mit tekintsünk népdalnak. Nagyon is elképzelhető, hogy a nép éppúgy a saját képére formálhatott – példák sokasága bizonyítja, hogy formált is – műdalokat, mint a saját invencióból származó zenét. Egyes népdalokból ordít, hogy névtelen szerzőjük az átlagosnál igényesebb, sőt tanultabb ember lehetett. Tény, hogy a Magyar Népzene Tára Kodály-gyűjtötte népdalként tünteti fel a Kiskarácsonyt (). Mire azonban erről tudomást szereztem, addigra a dallamban rejlő lehetőségek egy komoly, kórusra és nagy zenekarra komponált, hangversenyfélidőt betöltő művé bővítették ki az eredetileg 6 variációból álló füzért (az érdekesség kedvéért: a 2009 december 24-én családi körben előadott ős-verzió eredetileg csupán a teljes mű VI., VII., X., XLIV., XLV. és XLVI. variációját tartalmazta, azokat sem hangszerelt, hanem particella-formában). Éppúgy inspiráló erőként fungált a dalban rejlő páros és páratlan lüktetés kihangsúlyozhatósága, mint az összekapcsolás lehetősége más dalokkal, motívumokkal, nép- és műzenei idézetekkel. De meglepő volt annak felismerése is, hogy ez a sokak által túl egyszerűnek, igénytelennek tartott dalocska mennyire megállja a helyét számos, egymástól homlokegyenest különböző stíluskörnyezetben. Nem tagadom, egy-egy ötlet nyomán néha hangosan hahotáztam, máskor viszont komolyan el kellett gondolkodnom a hiteles egyszerűség erején, mindenhatóságán.

Kompozíciómra voltaképpen a „divertimento” műfaji megjelölése illene legjobban; könnyed, mégis igényes szórakoztatás, amely mindenfajta nagyképű belemagyarázás nélkül, úgymond játszva nyújt betekintést századok zenekultúrájába, különböző népeknek a muzsikához való viszonyába, egy sosem volt kapcsolatrendszert állítva fel egymással látszólag nem harmonizáló stílusok között, a maguk korában kibékíthetetlen ellentéteket oldva fel a muzsika – időben és térben egyaránt végtelen – hatalmának jegyében.

Budapest, 2011 október 20-án.