A Nemzeti Filharmonikus Zenekar csütörtök esti párizsi koncertjének alkalmából Kocsis Zoltán főzeneigazgatóval közölt interjút a Libération című francia napilap.
„Magyarország igazi ünneplésének ígérkezik az 1923-ban alakult, Klemperertől Abbadóig a legnagyobbak által dirigált legendás Nemzeti Filharmonikus Zenekar párizsi fellépése a Salle Pleyelben. A pálcánál és a zongoránál ma este Kocsis Zoltán, a nemzeti csapat szenvedélyes vezetője 1997 óta, a fétis zeneszerzőjének számító Bartók Béla zongoraműveinek referencia felvételével 25 éve világhírű szólista” – írta a párizsi újság.
A Bartók, Kodály és Liszt műveiből összeállított program a lap szerint az a zene, amit Kocsis a legjobban szeret játszani: hazája muzsikája. A karmester-zongoraművész Lisztnek a műsoron lévő Esz-dúr Zongoraversenyéről a Libération kérdésére elmondta: a mű nehéz részei a szólista és a zenekar között váltakoznak, így számára könnyű lesz felállni vezényelni, majd visszaülni játszani. Azért így adja elő a művet, mert szerinte az jobban szól, ha ugyanaz a zenei gondolat vezeti a szólistát és a zenekart. Kocsis szerint Liszt a klasszikus zene fejlődése szempontjából nagyon jelentős műveket komponált, amelyeket ritkán adnak elő, mert annyira bonyolultak. „Liszt a XIX. század legmodernebb zeneszerzője volt, akitől Bartók is nagyon sokat tanult” – hangsúlyozta Kocsis az interjúban.
(MTI, Metro, 2007. január 18.)