„Ügyes operakomponistává válhatott volna, ha akar. De hát nem akart.”

Emlékszem, az első szimfóniámat Asz-dúrban, a másodikat pedig F-dúrban írtam, tehát teljesen beethoveni mintára. Már kisgyerekkorom óta hallgatom Beethoven szimfóniáit, egyáltalán: Beethoven zenéjét, és miután viszonylag korán megtanultam partitúrát olvasni, így a partitúrák böngészésével voltam elfoglalva. Pedig Beethoven zenéje nem kifejezetten gyerekeknek való. Engem mégis megragadott a sokrétűsége, nem csak a szimfóniákat tanulmányoztam, de a vonósnégyeseket, a szonátákat is.
Csodáltam, hogy tud egyetlen ember ennyire heterogén stílusban, és mégis magától értetődően operálni a zenei anyaggal! Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ugyanaz az ember írta meg a Pathétique szonátát és az op.111-es szonátát is. Ez egyszerűen felfoghatatlan volt a számomra, de később, a zenei fejlődésemmel párhuzamosan és egyenes arányban értettem meg egyre többet Beethoven zenéjéből. Be kell vallanom, hogy igazán, száz százalékig ma sem értem, tehát ma is zajlik az a folyamat, amely ennek a hihetetlenül bonyolult és sokrétű stílusnak a befogadására irányul.

 
———————— —————————–
 

Már régen eldöntöttem, számomra milyen karakterekkel bír ez a kilenc szimfónia. Beethoven nagyon szerteágazó jellemű egyéniség lehetett /jellemfejlődésében a halláskárosodása is szerepet játszott/, tehát ilyen alapon nyugodtan nevezhetjük az első szimfóniát iskolásnak, a másodikat humorosnak, a harmadikat fellengzősnek, a negyediket óvatosnak, az ötödiket közönségesnek, a hatodikat terjengősnek, a hetediket egyszerűnek, a nyolcadikat tökéletesnek, a kilencedik pedig „A kilencedik”, amire nincs jelző, mert felette áll mindenfajta alaptípusnak vagy alap-hozzáállásnak. A meghatározásokat az adott szimfóniára legjellemzőbb hangszerek is reprezentálják, például az I. szimfóniára a hegedű kezelése a legjellemzőbb, a II. szimfóniára visszaemlékezve az oboa hangszíne maradt meg bennem. A III. szimfóniára egyértelműen a kürt jellemző, az egyetlen szimfóniája például, ahol három kürtöt alkalmaz. A IV. szimfóniára olyannyira jellemző a timpani, és annak speciális használata, hogy például egy rossz zenész el is tudja rontani. Az V.-ből mire emlékszünk? A piccolóra, amely újdonság Beethoven hangszerelő művészetében éppúgy, mint ahogy az ebben a szimfóniában megjelenő – szimfonikus műben először használt – harsona is.
A VI. egyértelműen a klarinété /klarinét-próbajátékok kötelező anyaga/, a VII. szimfóniára legjellemzőbb a fuvola. A VIII. szimfónia határozottan a csellóé. A harmadik tétel triója próbajáték anyaga szintén, én szólócsellóval játszatom, mert meggyőződésem, ha bármilyen tisztasággal és pontossággal is játsszák, nem adhatják vissza az egyénnek azt a szökellését, amit tapasztalunk például a Haydn 95-ös c-moll szimfónia harmadik tételének triójában is. Nem állítom biztosan, de szilárdan hiszem, hogy Beethoven a csellószólam kezelésében Haydntól vette a mintát. És a IX. szimfónia, a végső, amire egyértelműen az jellemző, amit hangszerekkel már nem lehet kifejezni: az emberi énekhang.

 
————————– ——————————–
 

Egyébként hajszál híja, hogy Beethoven nem lett olasz operaszerző, hiszen Salierinél is tanult, és az ott töltött hónapok alatt a mester mindenféle olasz mondatokat, vagy mondattöredékeket zenésíttetett meg a tanítványaival. Ennek nagyon szép példája a „Tremate, empi, tremate” című korai Beethoven kantáta, amelyikből világosan kitetszik az, hogy Beethoven nagyon ügyes olasz operakomponistává válhatott volna, ha akar. De hát nem akart.
 

———————— ———————————
 

Tudom, a mai nap nagyon komoly igénybevétel mindenkinek. Természetesen pihenőidő kell a szimfóniák, sőt, a tételek között is. Toscanini is azért várt olyan sokat a tételek között, mert szüksége volt a felkészülésre lelkileg, közérzetileg és főleg a tempó szempontjából. Igazat adok neki, mert az embernek tökéletesen tudnia kell, mit akar.
Én eddig is a beethoveni metronómjelzéseket követtem, ebből a szempontból semmi újdonság nem lesz. De bármelyik szimfónia változhat az előadás bármelyik pillanatában, így nem árt felkészülni a meglepetésekre!