Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar – Kocsis Zoltán
1 CD/SACD stereo – surround – 72' – 2006
Bartók Béla (1881-1945) műveinek immár négy különböző jegyzéke van forgalomban: a sajátja, amely – igaz – a 20. opusszámnál megszakad; Denijs Dille listája a korai művekről („DD”); a Szőllősy-jegyzék (Sz); végül pedig a Somfai László által propagált Bartók Béla-műjegyzék („BB”), mely átfogóbb, mint a Szőllősy-féle, de mégsem tartalmaz mindent, ami a „DD”-ben benne van. Kinek jó ez?
Egyesek talán sajnálják, hogy az egykori világklasszis zongorista, Kocsis Zoltán újabban szinte minden erejét a vezénylésnek szenteli, és jelenleg a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatójaként működik. Ezt mindenesetre egyre növekvő sikerrel teszi, lemezfelvételen is: a zenekar parádés formában játszik, a hangszercsoportok kitűnő egyensúlyban vannak, és a zene elő- és háttere szervesen összekapcsolódik, még ha felvételtechnikai szempontból a teret nem sikerült is eléggé megzengetni. Kocsis ezúttal két korai Bartók-művet vezényel: a Kossuth c. szimfonikus költeményt (1903), amely még egészen Richard Strauss nyomdokain jár, valamint A fából faragott királyfi c. táncjátékot (1914-17), amelynek áttetszően öntörvényű hangzásképét és hangszínbeli különlegességeit Kocsis igen szépen hozta a felszínre. Ez annál is nagyobb érdem, mivel, legalábbis Németországban, egyik művet sem lehet valami gyakran hallani.
A Hungarotonnak azonban mindenképpen szeretnénk javasolni, hogy a kísérőfüzet német fordítását olyasvalakire bízzák, aki anyanyelvi szinten beszél németül, különben az eredmény olyan rémséges lesz, mint most.
Hartmut Lück
(Klassik Heute, 2007. február 21.)