A Nemzeti Filharmonikus Zenekar első szeptemberi hangversenyének akkor is van valami tagadhatatlan évadnyitó jellege, ha a koncertszezont kezdő jelentőségteljes események némelyike már hetekkel korábban lezajlott. Nem történt ez másként az idén sem: a zenekar hagyományosan Bartók halála előestéjének évfordulójára időzített szeptemberi fellépése telt házat vonzott a Művészetek Palotájába.

A klasszikus műfajtípusokból összeállított műsor, amelyen Debussy, Beethoven és Rahmanyinov egy-egy kompozíciója szerepelt, épp csak jelezte a koncert kitüntetett időpontjának kulturális kapcsolódási pontjait, anélkül azonban, hogy didaktikus nyíltsággal, a közönség figyelmét egyetlen irányba kényszerítve mutatott volna rá arra az európai szellemi közegre, amelyben az előző századforduló magyar zenei élete kibontakozott.

Noha a program a legkevésbé sem tűnt rejtélyesnek, megvalósítása bőségesen tartogatott meglepetéseket. A váratlan események sorát Debussy híres, Mallarmé-költeményre alapozott alkotása, az Egy faun délutánja nyitotta meg, amely Kocsis Zoltán irányításával teljesen nélkülözte az élveteg álmodozás zenei megjelenítésének megszokott fordulatait. A lustán nyújtózó motívumok zsongása helyett puhán ruganyos figurák strukturálisan tudatos, áttekinthetően szigorú szépségű rendszere bontakozott ki, olyasféle Debussy-értelmezés, ami Kocsis hódítóan virtuóz zongorajátékára emlékeztetett. A zenekari változatot azonban nem fogta össze a zongoradarabok előadására jellemző hideg fényű, örökmozgó energia, így a mű egyes részletei kissé álomszerű esetlegességgel követték egymást.

A szokatlanul, de jólesően induló este igazán különös fordulatot akkor vett, amikor Beethoven D-dúr hegedűversenyében (op. 61) a két koncert kedvéért Budapestre érkezett Vadim Repin lépett színpadra. Jóllehet a technikai boszorkányságért hálás közönség utóbb még egy ráadást is kikényszerített a láthatóan vonakodó művészből, az első percektől fogva nyilvánvaló volt, hogy Repinnek nincs jó napja. A legnagyobb problémát nem is a hangszer középső hangtartományában visszatérő intonációs nehézségek okozták, vagy az első tétel cadenzájának inkább csak felvázolt, mint megvalósított szemfényvesztése, hanem sokkal inkább az a súlytalan üresség, ami a gurgulázó trillák és fürge futamok mögött húzódott. Repin interpretációs elképzelései megfejthetetlennek bizonyultak, azt a kényelmetlen, feszélyező érzést keltve a hallgatókban, hogy művészi attitűdje – aznap este legalábbis – egy cigányprímásé, aki biztonságosan kiszámítható manírokkal és bőségesen vibrált hangon azzal szórakoztatja közönségét, amit csak kérnek tőle, ő maga azonban nem azonosul semmivel.

Ebből fakadóan a zenekarral való szellemi együttműködés is nehézségekbe ütközött, a tutti tételindítások világosan jelzett karakterei rendre sápadt jelentéktelenségbe süppedtek a szólóhegedű belépése után. A nyitótétel pontosan adagolt hangsúlyainak méltóságteljessége megkopott, és a drámai kitörések erejének lanyhulása következtében vonszoltan kiszélesedő szerkezet együgyűvé egyengetett melodikusságba fulladt. Nem várt sokkal jobb sors a második tételre sem, amely ugyan megmenekült a mű kezdetének zilált intonációs nyűgeitől, plasztikus bensőségessége azonban hamarosan harcias egykedvűséggel torkollt a rondótétel friss játékossága által keltett megkönnyebbülésbe.

Mindezek után megdöbbentő erővel hatott Rahmanyinov 2. szimfóniájának (e-moll, op. 27) gyönyörűen érzékeny, mégsem szentimentális, grandiózus megszólaltatása, amely tartózkodó okossággal domborított ki minden, az áradó dallamosság sodrásában fanyarul szokatlan ötletet. Kocsis végtelenül fegyelmezett, koncentrált arányérzékkel egyetlen szálra fűzte fel a négy tételt, egészen a kompozíció végéig kérlelhetetlenül fogva tartva lenyűgözött hallgatói figyelmét, akik a szimfónia végén katartikus lelkesedéssel ünnepelték.

(2008. szeptember 25. 19:30 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) – A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje; Debussy: Egy faun délutánja; Beethoven: D-dúr hegedűverseny, op. 61; Rahmanyinov: II., e-moll szimfónia, op. 27; km.: Vadim Repin (hegedű); vez.: Kocsis Zoltán)

Rákai Zsuzsanna
(Fidelio, 2008. szeptember 29.)