Ez történt


Eroica ’56

2006. 10. 05.


Különleges hangversenyt ad zenekarunk október 23-án este a Művészetek Palotájában. A koncerten csak a zenével, illetve a műsor-összeállítással emlékezünk 1956-ra, mindenfajta hivatalos protokoll nélkül.


Együttesünk jogelődje, a Magyar Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) 1956. október 22-én Mario Rossi vezényletével, Cziffra György közreműködésével még fellépett az Erkel Színházban, ám utána több mint két hónapos kényszerszünet következett. A forradalom alatt és után az együttes tagjai közül többen külföldre távoztak, így december közepe táján kissé foghíjasan, kisegítők bevonásával kezdődtek újra a próbák. Az első hangversenyre csak december 31-én délelőtt kerülhetett sor, amikor is az ÁHZ Ferencsik János vezényletével Beethoven-műveket játszott a Zeneakadémián. A program-összeállítás a levert forradalom melletti nyílt kiállásnak tekinthető, ám az akkori hatalom nem vette észre – vagy nem merte észrevenni -, miről is szólt a zene. A műsor első száma az Egmont-nyitány volt, amelyet – néhány más zeneművel együtt – a Magyar Rádió lemezről rendszeresen sugárzott a vészterhes napokban. Aztán a Hegedűverseny következett, Kovács Dénes szólójával, végül az Eroica szimfónia, melynek címe önmagáért beszél. Amikor a zenekar belekezdett a szimfónia második tételébe, a gyászindulóba, a termet zsúfolásig megtöltő közönség spontán módon, egy emberként felállt, és így hallgatta végig a terjedelmes tételt.


Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján ezt a műsort ismételjük meg, Kocsis Zoltán vezényletével, Kelemen Barnabás közreműködésével. Jegyeket 56 forintos, jelképes áron lehet vásárolni az ismert jegyirodákban, illetve itt, honlapunkon. A helyszínen – ahogy 56-ban sokfelé az utcán – ki lesz téve egy „becsületkassza”, ahová mindenki annyi pénzt dobhat be, amennyit tud vagy akar, hozzájárulva ezzel a koncert megrendezésének költségeihez.

100 évesek vagyunk