Kovács Géza igazgató a Nemzeti Filharmonikusok emelkedő ázsiójáról és a „többiek” megbecsüléséről.

Vége felé közeledik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar eddigi történetében egyedülálló, két hónapos, észak-amerikai koncertkörút. A sikerekben gazdag turné utolsó napjain csatlakozik a „kintiekhez” Kovács Géza igazgató, akit az idei évad fénypontjairól, méltánytalan sebek ejtéséről és a készülő művészeti törvényről kérdeztünk.

A zenekar életében történt jelentős változások és mintegy kétéves felkészülési folyamat után a Nemzeti Filharmonikusok a nemzetközi zenei életben is sikerrel mutatkoztak be.

– Ősszel Németországban járt az együttes, ahol Kocsis Zoltán főzeneigazgató vezényletével Hamburgban, Frankfurtban és más nagyvárosokban kirobbanó sikert arattak muzsikusaink. A Nemzeti Énekkar nemrég tért vissza Tokióból, ahol a japán filharmonikusokkal, élén Kobajashi Ken-Ichiróval, a Carmina Buranát adták elő, többször is.
A zenekar történetében kiemelkedő a jelenleg is tartó turné, ilyen hosszú koncertkörutat az elmúlt évtizedekben sehol nem tett az idén nyolcvanéves együttes, beleértve jogelődeit is. Minden szempontból jelentős ez a vendégszereplés. Az amerikai piac nem igazán jól fizető, itt mégis jelen kell lenni. Nemzetközi megítélésünk nagyban függ tőle. A két hónap során harmincnyolc városban lépnek fel a filharmonikusok a nyugati parttól a keletiig. Kocsis Zoltán és Hamar Zsolt vezényletével a zenekar bemutatja, hogyan játszik Mozartot, Beethovent, kortárs zenét, és kiemelten képviseli a magyar muzsikát is. A turné vége felé elmondhatjuk: a kritika és a közönség is kirobbanó lelkesedéssel fogadta a koncerteket. Bizonyságul utalok az egyik nevesebb kritikusra, aki a New York-i koncertről azt írta: a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar olyan nívósan muzsikál, hogy az amerikai zenekarok nagy része elszégyellheti magát mellette.

– Olvastuk a kinti, meleg hangú kritikákat. Kár, hogy a turné kezdetét beárnyékolta Fischer Iván nyilatkozata. Mi a véleménye erről?

Nem szívesen beszélek az afférról. Külföldön mindig kínosan ügyelünk arra, hogy Magyarország jó hírét költsük, és megkíméljük a külföldieket belső konfliktusainktól. Nem szeretnék sebeket újra feltépni. Aki elolvassa a Fischer-interjút, levonhatja a konzekvenciát. Tény, hogy a magyar zenekarok mindig összetartottak; sajnálatos, hogy az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője nem kíván e közösség tagja lenni. Számunkra az volt a legnagyobb erkölcsi elégtétel, hogy az ízléstelenül „beharangozott” New York-i koncertünk kirobbanó sikert hozott, és olyan kritikai visszhangot, amire a világ összes vezető zenekara büszke lehetne.

– Az idei szezonban más területen is újított a zenekar, lemezeket készítettek, amire szintén régen volt példa.

Kocsis Zoltán úgy ítélte meg, a zenekar most már lemezképes. Elkészült egy Bartók-, valamint egy Debussy- és Ravel-lemez a Hungaroton gondozásában. Sajnos, az előbbi egyelőre dobozban maradt, mivel az egyik Bartók-örökös nem engedélyezte a forgalmazását. Több korai zongoramű szerepel rajta Kocsis Zoltán kiváló hangszerelésében. Szerintünk a nagy műveknek nem ártanak a feldolgozások, sőt. Elég utalni Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusára Ravel ragyogó hangszerelésében.

– Ha már az évad eddigi történéseit vettük számba, ki kell emelni, hogy a hazai koncertekre jó ideje hetekkel előbb nem kapni jegyet.

Így volt ez, amikor a volt főzeneigazgató, Kobajashi Ken-Ichiro három koncertünket dirigálta, miközben Kocsis Zoltán az egyik esten szólistaként Rahmanyinovot játszott. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Berlioz születésének kétszázadik évfordulójáról megemlékezve, a Rómeó és Júliát adja elő az együttes, francia szólistákkal; a hangverseny már régen telt házas.

– Ifjú közönségnek szánt sorozatot is rendeznek.

A Pesti Vigadóban hangzanak el Hamar Zsolt vezényletével a jövő koncertlátogatóinak szóló programjaink. Sokéves tapasztalatunk, amelyet az általunk mintának tartott Nyugat-Európában szereztünk: nagyon öregszik a közönség.

– Januárban múlt egy éve, hogy átálltak egy új működési szisztémára. Hogyan vált be a közhasznú társasági forma?

Zökkenők nélkül. A muzsikusok tartottak attól, hogy a közalkalmazotti jogviszony megszűnése miatt csorbulnak a jogaik. Az átalakulásnál azonban következetesen átmentettünk minden olyan kedvezményt, garanciát, ami az alkalmazottaknak eddig is előnyös volt.

– A Magyar Zenekarok Szövetségének társelnökeként mit szól azokról a véleményekről, amelyek igazságtalannak tartják a Nemzeti Filharmonikusok és a más együttesekben muzsikálók bérei közötti igen jelentős – három-négyszeres – különbséget?

Körülbelül tíz esztendeje az akkori kormány meghúzta azt a kört, amelyen belül a nemzeti intézmények helyezkednek el. Az elmúlt periódusban nyílt arra lehetőség, hogy az Operaház és a Nemzeti Filharmonikusok művészeit mint a nemzeti alapintézmények által foglalkoztatott művészeket kiemelt bérezésben részesíthette a kormány. A többi zenekar fenntartási rendszere nagyon szerteágazó. Elvárható néhány fenntartótól (ilyen például a Matáv), hogy az általa alapított zenekart megfelelő körülmények között működtesse. Ugyanez lenne elvárható a Magyar Rádiótól – ha a rádió költségvetése erre lehetőséget teremtene. Sajnos, amelyik zenekar nem állami fenntartású, kiszolgáltatott helyzetben van. El kell azonban ismerni, hogy ezek a zenekarok is az alkotmányban rögzített feladatokat látnak el. Ezt az államnak mindenképpen honorálnia kell. Erre történt kísérlet az elmúlt hónapokban, amikor közalkalmazottakat és nem közalkalmazottakat foglalkoztató zenekarok is pénzhez jutottak. Sajnos, a MÁV-muzsikusokra és a rádiós zenészekre ez nem vonatkozott. Tudomásom van arról, hogy a MÁV Szimfonikusok idén százmilliós támogatást kap a kulturális kormányzattól. A jobb sorsra érdemes rádió zenei együttesei csak akkor remélhetik helyzetük javulását, ha a rádió ügye rendeződik. Ez pedig messze túlmutat a zenei életvilágán; ez politikai kérdés.
Az előadó-művészet, ezen belül a muzsikusok és az állam viszonyát kívánja szabályozni az a törvény, melyet Gyimesi László vezetésével készít elő most egy csoport. E törvény definiálni kíván alapfogalmakat, tisztázni szeretné, hogy az alkotmány és az előadó-művészet, valamint a mindenkori kormány milyen viszonyban van egymással.

Kálmán Gyöngyi
(Magyar Nemzet)