Dubrovay László előszeretettel komponál rézfúvós hangszerekre, kísérletezik azok játéktechnikájának lehetőségeivel, tágítja a határokat. Kísérletezésének hátterében az 1970-es évek első felében, Németországban szerzett elektronikus zenei tapasztalatai állnak: a hangfolyamat paramétereit hagyományos hangszereken, de különleges játéktechnikával módosítva újfajta hangzásélményeket teremt.

Az 1989-ben komponált, két egybekomponált tételből álló versenymű ajánlása az ősbemutató előadóművészeinek – Geiger György, Hőna Gusztáv és Bazsinka József – szól. Az első tétel komikus gyászinduló (Marcia funebre). A zeneszerző megfogalmazása szerint: „mintha dinoszauruszok haldoklásának lennénk tanúi”. A szólóhangszerek komikus hangzású effektusait a zenekar szinte mindvégig zajokkal, foltokkal kíséri. A gyors tétel (Presto) hangvétele teljesen más: a szólista virtuózok játékához itt olykor szinte esztrádzenére, parodizált könnyűzenére emlékeztető fordulatok társulnak a zenekarban. A rövid versenyműben a zenekar általában kísér, a zeneszerző a három szólóhangszerre bízza a zenei anyag hordozását. A szólóhangszerek szólama ugyanakkor rendkívül virtuóz. Dubrovay számára a kiváló hangszerjátékosokkal végzett közös munka ugyanis nemcsak zeneszerzés, de kordokumentáció is: művei megmutatják, hogy a 20. század végén mi mindenre képes egy trombita-, harsona- és tubaművész.

A mű 1990-ben, Szombathelyen hangzott el először, majd a szerző 1994-ben Triple Concerto II címmel koncert-fúvószenekarra is átdolgozta.