Ez történt


Musisican of the year

2014. 10. 13.


Bodonyi Katalin és Gál László az év művészei

A Nemzeti Filharmonikusok évtizedek óta titkos szavazással választják meg az év zenekari és énekkari művészét. 2014-ben ezt a kitüntető címet a zenekarnál Gál László kürtművész, az énekkarnál Bodonyi Katalin alt énekművész nyerte el. A kitüntetettek az elismerést tanúsító díszoklevelet október 15-én az együttes zeneakadémiai hangversenyén vehetik át.

A kürtöt Gál László édesapja szerettette meg vele, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kürtművésze volt 25 évig. Fia az ő nyomdokaiba lépve kezdett kürtöt tanulni. A budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban Beleznay Tibornál, majd a Zeneakadémián Friedrich Ádámnál tanult, ahol 1991-ben szerzett diplomát. Ezt követően a Magyar Állami Operaház, majd az Állami Hangversenyzenekar első kürtöse volt. 1992-2000-ig a Budapesti Fesztiválzenekar tagjaként első és harmadik kürtöt játszott. Az Akadémia Rézfúvós Quintettel hosszú évekig nagy sikerrel szerepelt. Évek óta rendszeresen fellép a Budapesti Fúvósegyüttessel. 1993-ban művésztársaival megalapította a Budapest Fesztivál Kürtkvartettet, akikkel 1997-ben II. helyezést értek el Passauban. Hangfelvételei: Cornologia és Cornologia 2000, valamint Mozart: Sinfonia concertante. (Hungaroton) 2000 szeptembere óta tagja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kürtszólamának, amelynek jelenleg is szólamvezetője. A zenekari tevékenysége mellett három évig tanított a tokiói Musashino Akademia Musicaen.

Bodonyi Katalin zenei pályája Miskolcon, a Zenei Általános Iskolában kezdődött, majd a Zenegimnázium zongora- és ének szakán folytatódott. Ezt követően a Zeneakadémia középiskolai énektanár- és karvezetés szakán képezte magát, itt szerezte diplomáját. Három év tanítás után bekerült a Magyar Rádió Énekkarába. Amikor megalakult a Magyar Állami Énekkar, a kórus vezetője, Pászti Miklós felajánlotta részére a szólamvezetői állást. l986 óta, mint az alt szólam vezetője, s később, mint másodkarnagy végezte a betanítói munkát. Pászti Miklós betegsége alatt, majd az alapító karnagy halálát követően két évadon keresztül az (akkori nevén) Állami Kórus karigazgatója volt. Az együttesben való tevékenység mellett sokszor nyílt lehetősége szóló-feladatok ellátására is. Énekes szólistaként olyan nevekkel dolgozott együtt, mint például Antal Mátyás, Ella István, Hollerung Gábor, Kobayashi Ken-Ichiro, Laki Krisztina, Pászthy Júlia és Peter Schreier. Szólistaként hazánkon kívül számos országban lépett fel, nagy sikerrel szerepelt mások mellett Németország, Lengyelország, Svédország és Izrael városaiban.

 fotó: Nemzeti Filharmonikusok  – Kende Luca

100 évesek vagyunk