Ez történt


Antal Mátyás kapta a Bartók-Pásztory-díjat

2015. 03. 26.


Budapest, 2015. március 25., szerda (MTI) – Selmeczi György zeneszerzőnek, valamint a Nemzeti Énekkarnak és vezetőjének, Antal Mátyás karigazgatónak, karmesternek ítélték idén a Bartók-Pásztory-díjakat, amelyeket szerdán adtak át a Zeneakadémián.

A magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító kitüntetéseket a hagyománynak megfelelően Bartók Béla születésnapján nyújtották át a kitüntetetteknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Hoppál Péter kulturális államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a mostani kitüntetettek a korábbi díjazottak illusztris közösségéhez csatlakoznak, amelynek olyan nagyságok a tagjai, mint Solti György, Cziffra György vagy Marton Éva. “Boldogok lehetünk, hogy Bartók a miénk lehetett. Ha örökségében meg tudunk kapaszkodni, akkor jó úton járunk” – fogalmazott az államtitkár.

A díjról és a díjazottakról a Musicians.hu is beszámolt.

100 évesek vagyunk