A koncert különlegessége, hogy a két zeneszerző által feldolgozott dallamokat először természetük eredeti formájában a „Fölszállott a páva” népzenei tehetségkutató résztvevői énekelték, muzsikálták és táncolták el a tájegységnek megfelelő népviseletben, majd ezen népdalok érett Bartók és Kodály komolyzenei feldolgozását együttesünk adta elő, opera-énekművészek közreműködésével és Kocsis Zoltán vezényletével. A magyarázó szövegeket a népzene és a klasszikus zene világában egyaránt jártas, a Kossuth-díjas Sebő Ferenc mondta el.
Az előadás kitűnő hangulata mind a zenekarunkat, mind a közönséget magával ragadta. Erről Kocsis Zoltán így nyilatkozott: „… én magam is éreztem, hogy, amikor a Parapács együttes eljátszotta, a Cziffra Táncegyüttes eltáncolta a darabokat, a mi, alapvetően klasszikus zenén nevelkedett együttesünk is másképp játszott. Lendületesebben, stílusosabban, ugyanazokat az elemeket öntudatlanul átvéve, amelyek ennek a népzenei stílusnak az előadási gyökereit adják…”
A közreműködőkről és hangversenyről további információk: http://www.filharmonikusok.hu/koncert?id=14218