A Nemzeti Filharmonikusok tagjai évtizedek óta titkos szavazással választják meg a legkiválóbb, legjobbnak ítélt művésztársukat. Széll Cecília szoprán énekművésszel Tompa Dia beszélgetett.

Sorozatunk első részében a 2019-es év zenekari művészével, Tönköly József klarinétművésszel beszélgettünk, most „Az év énekkari művésze” cím nyertese, Széll Cecília szoprán énekművész válaszol kérdéseinkre.

A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte a zenei tanulmányait, majd Budapesten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem ének-zene, karvezetés szakán szerezte a diplomáját. Egyértelmű volt az énekesi pálya, vagy elcsábította egy-egy hangszer?

A szívem mélyén mindig is éreztem, hogy az éneklés az én utam, de időbe telt, hogy lelkileg is elég erős legyek ehhez a pályához. Egészen kiskoromban hegedűművész szerettem volna lenni, később zongorát tanultam. Mindkét hangszer nagyon hasznos az éneklést tekintve: tulajdonképpen a hangszalag is egy – nagyon érzékeny – húr, ezért az éneklés sok szempontból hasonlít a vonós hangszerekhez, míg a zongora a harmóniák miatt fontos.

Sok énekes szólókarrierre vágyik, ezért a könnyűzenét választja. Nem vonzotta ez a lehetőség?

Nagyon közel áll hozzám a jazz-világa, énektechnikailag is, viszont az én hangom nem megfelelő a jazzhez, mert lírai koloratúrszoprán hangom van, míg a jazzt inkább alt és sötétebb színű hangok tudják jól előadni.

Mi a különbség a lírai és a drámai koloratúrszoprán között?

A koloratúrszoprán hang a legmagasabb fekvésű énekhang, rendkívül mozgékony, könnyen megbirkózik a díszítésekkel és a futamokkal. Az igazi különbség a hang volumenjében és színében van: a lírai karcsúbb, míg a drámai sötétebb, erőteljesebb.

Mely zeneművek számítanak a szopránoknál a szakmai csúcsnak? A nagyközönség egyből rávágná, hogy az Éjkirálynő A varázsfuvolából, bár talán árnyaltabb a kép.

Az Éjkirálynő kétségtelenül egy szakmai csúcs, bár főleg a drámai koloratúrszopránoknak áll igazán jól, de néha éneklik lírai koloratúrszopránok is, hiszen nincsenek igazán éles határok. Az én hangfajom igazi bravúráriája Richard Strauss Ariadné Naxoszban című operájából Zerbinetta áriája.

Van olyan énekes, akire felnéz?

Rengeteg van, de talán a két legnagyobb példaképem: Edita Gruberova és Natalie Dessay.

Markovics Erika operaénekesnő a hangképző mestere. Van még olyan, amiben úgy érzik, technikailag fejlődnie kell?

Természetesen, a hangunk folyamatos karbantartása és fejlesztése elengedhetetlen. A hangképző mester egy külső kontroll, hiszen mi egészen mást hallunk belül, mint ami kívül szól – ezért nagyon sokat köszönhetek a tanáromnak.

Szabad minden nap énekelni?

Nem javasolt, jó, ha van egy-egy szabadnap, de ezt néha nehéz betartani, mert a Nemzeti Énekkarban, ahol státuszban vagyok, rengeteg kórusművet éneklünk, sok órán keresztül használjuk a próbákon hangunkat. Ezen felül viszont még lehet jelentkezni szóló szerepekre is, amit a szabadidőnkben, külön próbákon gyakorlunk be. Ez a kettő együtt nagy feladat, és ezért is van szükségünk a külső kontrollra.

2007 után, 2019-ben ismét elnyerte a Nemzeti Énekkar művészeinek szavazata alapján, Az év énekkari művésze címet. Mit érzett, amikor megtudta a hírt?

Nagy öröm és megtiszteltetés ez számomra, hiszen ezt az elismerést a saját kollégáim, titkos szavazás útján adják. Szerencsés vagyok, hogy olyan emberek között dolgozhatok, akik jó szívvel, irigység nélkül elismerik a másik teljesítményét, nemcsak kiváló szakemberek, de igazán jó emberek is. Sokan megérdemelnék ezt a díjat, ezért különösen hálás vagyok, hogy idén engem választottak.

Van olyan, akinek a véleménye különösen sokat számít?

Rengeteget köszönhetek Antal Mátyásnak, aki 19 éve felvett az Nemzeti Énekkarba, hiszen annyira hitt bennem, hogy rögtön szólófeladatokkal is megbízott. Valójában ő indított el engem ezen a pályán, mert bár szólistaként különböző együttesekben előtte is énekeltem, de nem akkora közönség előtt, mint a Nemzet Filharmonikusoknál.

Hogyan értékelné a Nemzeti Énekkar 2018-19-es évadát? Mik voltak a meghatározó, emlékezetes pillanatok?

Például nyáron előadtuk Felvidéken és Miskolcon Mendelshon Hörmein Bitten című zsoltárát, Kocsis-Holper Zoltán vezényletével, és ebben én énekelhettem a szóló szerepet. Ezen az esten továbbá előadtuk Erik Esenvalds kortárs szerző félig könnyűzenei hangvételű művét, az Only in Sleepet. Ez a koncert azért volt különösen emlékezetes számomra, mert mindkét darab témája nagyon megérintett, az életemhez kapcsolódó személyes üzeneteik voltak. Illetve volt a Magyar Nemzeti Múzeumban egy koncertünk, ahol Gaetano Donizettit énekeltünk Somos Csaba vezényletével.

Van olyan a Nemzeti Énekkar 2020-as műsortervben, amit már most nagyon vár?

Több ilyen is van; lesznek oratóriumok és operák is. A 2020-as évad részleteiről még nem beszélhetek, de több olyan mű is szerepel majd a programunkban, amelyben szólistaként is közreműködök.

2016-ban bemutatkozott az Operaházban is a Szökdelés a szerájból című operában (Mozart: Szöktetés a szerájból című művének átirata – a szerk.), Konstanza szerepében. Máshogy kell operát énekelni, mint egy kórusművet?

Technikailag nem, viszont annyiban nehezebb kórusművet énekelni, hogy ott a saját hangunkat a többiekéhez kell igazítani, alá kell rendelni az egyéni adottságainkat, az összhangzásnak.

Vannak még szerepálmai?

Nagyon sok jó énekes van Magyarországon, viszont nagyon kevés színpad. A karrierem során számtalan remekművet elénekelhettem, kiváló karmesterekkel dolgozhattam és természetesen szerepálmok, újabb kihívások mindig vannak, de reálisan kell látni: az idő nem az énekeseknek dolgozik. Az én koromban már irreálisan nagy álmai nem lehetnek az embernek.

Hány éves korig lehet ezt a szakmát művelni?

Ez nagyon változó, attól függ, kinek milyen adottságai vannak, és hogyan használja azokat, emiatt nem lehet általánosítani. Ha valaki túl sok szerepet vállal, akkor egy idő után megsérülhetnek a hangszalagjai, miközben természetesen mindenkinek az a célja, hogy az egész pályafutását végig tudja énekelni. Gruberovát hallottuk 60 évesen is gyönyörűen énekelni, amikor egy színpadon léptünk fel vele, de ez a ritkább, a civil életben meghatározott nyugdíjkorhatár egy énekes életében nehezen elérhető.

A korral változik a legmagasabb hang, amit még magabiztosan ki lehet énekelni?

Változhat, nekem még nem változott, viszont a hangszínem igen. Korral nemesedik, testesedik a hangszín.

Szabadidejében könnyűzenével vagy klasszikus zenével kapcsolódik ki?

Mindkettővel, bár többnyire inkább könnyűzenét választok. Számomra mindig az előadó a vonzó, azért hallgatok meg egy koncertet, mert rá vagyok kíváncsi.

Tudja ilyenkor civilként hallgatni?

Nem, szakmai füllel hallgatom, ez a szakmám, nem tudok elvonatkoztatni. Viszont nem olyan régen láttam a Katona József Színházban A bajnok című előadást, melyben Puccinit  énekeltek a színészek, és bár az első fél órában kicsit zavart, hogy a színészek nyilván nem úgy énekelték, mint az operaénekesek, de aztán ez az érzés elmúlt, és csak a darabra figyeltem.

Forrás: Kultúrpart