Magyarországon első ízben hangzott el a schönbergi életmű egyik kulcsdarabja, a Mózes és Áron (1930-32). E sajátos operát Schönberg életében nem mutatták be, mindössze egy részlet (Tánc az aranyborjú előtt) szólalt meg 1951. július 2-án, (tehát 11 nappal a szerző halála előtt) Darmstadtban – a darmstadtinál „értőbb” közönsége valószínűleg azóta sem volt a darabnak. A teljes kompozíció 1954-ben egy hamburgi koncerten, színházban pedig 1957-ben, Zürichben hangzott el. Az opera kétarcú recepciójára jellemző, hogy miközben a Mózes és Áronnak könyvtárnyi a szakirodalma, a közkézen forgó, népszerűsítő operakalauzokból (legalábbis a német nyelvterületen kívül) gyakran kimarad, eufemisztikusan fogalmazva a mű nem vált a repertoár részévé. Berg, Bartók, Stravinsky (most szándékosan nem említem Puccini vagy Richard Strauss nevét), tehát a kortársak darabjai viszont igen.

A nagy művek mellőzöttségének számos oka lehet. A Mózes és Áron zenéje önmagában is elég nehéz, melyet a téma feldolgozásának teológiai, filozófia, etikai, egzisztenciális, esztétikai, történeti stb. ballasztjai még tovább súlyosbítanak. A mű színpadi megvalósítása is szerfölött problematikus, a statikus első felvonást szerencsés oratóriumnak hagyni, a második felvonást viszont akár a Ben Hur látványtervezőire is rábízhatnánk. Kérdés, hogy mit kezdjünk a harmadik felvonással, melynek Schönberg kezétől származó drámáját ismerjük, zenéje viszont nincs. Hagyjuk el, s maradjon nyitva a mű? Vagy váltsunk prózaszínházra, hogy a nézői kíváncsiság – no de mi lett Áronnal? – ne maradjon kielégítetlen? S ha már egy színház, egy társulat, egy rendező kísérletet tesz a darabbal, el kell dönteni, hogy az éppen aktuális előadás melyik ballaszttól – teológiai, filozófia, etikai, egzisztenciális, történeti stb. – szabadul meg, mert (erre tanít Stravinsky) mindent nem lehet.

A miskolci előadás – nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy magyarországi premierről van szó – érzésem szerint a darab alapkérdésével szembesül (szembesít), de gyámoltalan, határozatlan és kontúrtalan válaszokat ad. S hogy e válaszokat mennyiben szülte a kényszer, s mennyiben szándékos, nos, mindez eldönthetetlen. És lássuk be, hogy a néző számára érdektelen is. Az első felvonás egy mai (felteszem, hogy neológ) zsinagógában, oratóriumi keretek között játszódik. A zsinagóga mint köztér egyébként rendkívül dinamikus helyszín, a keresztény istentisztelet csendes áhítatához, szabályozott világához szokott átlagember többnyire meg is lepődik a zsinagógák elsőre kaotikusnak tetsző miliőjétől. Talán ez adhatta az ötletet Giorgio Pressburgernek, hogy a második felvonást ugyanitt, a zsinagógai „fórumon” hagyja. Ám a kivitel inkább kényszerről tudósított, a részletmegoldások a diákszínjátszás világát idézték, s eközben a lehetséges ballasztok közül hangsúlyosan épp a teológiait hagyta meg. Sajátos képlet.

Az opera alapkonfliktusa, Mózes és Áron vitája – ahogy egy elemzője találóan fogalmazott: a próféta és a prédikátor konfliktusa – világosan rajzolódott ki. Ám az alapképlet nem vetült rá egyéb bipoláris viszonylatokra, miközben a zene és a dráma folyamatosan ezt a bipolaritást feszegeti. Nem érdemes a lehetséges dichotómiákat sorolni, hiszen a létező összest ki lehetne mutatni a bibliai alaphelyzet köré írt műről, Schönberg operája valóban rendkívüli gazdagságú kompozíció.

A harmadik felvonás szövege is elhangzott, kicsengése a második felvonás végét idézte. Ez a megoldás talán a mű befejezésének ötletével foglalkozó dirigenstől, Kocsis Zoltántól származik.

A kompozíció zenei gazdagságáról Kocsis komoly áttekintést adott. A kórus derekasan helytállt. A szólisták közül ezúttal csak Wolfgang Schöne (Mózes) és Daniel Brenna (Áron) remek teljesítményét emeljük ki, Schöne szoborsúlyú profétájának és Brenna hajlékony tenorú prédikátorának kettőse a kettősség sok árnyalatát mutatta fel.

2009. június 17., Miskolci Nemzeti Színház, Nyári Színház

Arnold Schönberg: Mózes és Áron
Magyarországi ősbemutató

Mózes – Wolfgang Schöne
Áron – Daniel Brenna
Pap – Sebestyén Miklós
Egy fiatal lány – Sáfár Orsolya
Egy férfi – Lisztes László
Egy beteg asszony – Lehőcz Andrea
Ephraimit – Kálmán Péter

Látvány: Andrea Stanisci
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar
Karigazgató: Antal Mátyás
Vezényel: Kocsis Zoltán
Rendező: Giorgio Pressburger

Molnár Szabolcs 
(Operaportál, 2009. június 18.)