Kezdődik, kezdődik, keeeeeezdőőőőődiiik… – hangzik fel az egyik reklámban, no persze kiagyalói nem az új Bartók-összkiadásra gondoltak, most azonban ide is alkalmazható. Örvendetes, hogy rögtön több fronton indult a kiadás: zongoradarabokat, illetve zenekari kompozíciókat tartalmazó lemezeket is találhat a zeneműboltok polcain a figyelmes vásárló.

A második csoportba tartozik e CD is, rajta a szerző fiatalkori, de már maga által vállalt művei – erre utal, hogy opusszámokkal látta el őket -, érdekességük, hogy mindháromban szólóhangszer is társul a zenekar mellé.

A felvételek – ahogy azt az annak idején benyújtott pályázati anyagban készítőik jelezték – csak részben újak, konkrétan a Rapszódiát és a Scherzót 1985-86-ban rögzítették, a Hegedűversenyt pedig egy évvel ezelőtt.

Nem kívánom felújítani az összkiadásra kiírt pályázat kapcsán kialakult polémiát, értelme sem lenne, hiszen a döntés már rég megszületett, így azt a kérdést kell megválaszolni, hogy e lemez méltó-e arra, hogy része legyen az új összkiadásnak. Lehetne a kérdést úgy is feltenni, hogy a legjobb került-e be a sorozatba, de egyrészt nem biztos, hogy a legjobbnak kell e sorsra jutnia, bőven elég, ha „csak”egy nagyon jót készítenek. Másrészt kérdés, mit jelent az, hogy legjobb?! Minimális elvárásként megfogalmazhatjuk a kottahűséget, ami első hallásra, különösen Kocsissal összefüggésben, banálisnak tűnhet, de ellenpéldaként említhetem az egyik, amúgy elég jó Mandarin-felvételt, amelyen a jó előadógárda ellenére (Ormándy / Philadelphiaiak) egy bántó hiba rajta maradt: a zongorista az egyik nagyon rövid állást egyszerűen két ütemmel odébb játssza.
Visszatérve lemezünkre: a két zongora-zenekari darab esetében a feladat nem nehéz. Mivel nem sok felvétel készült belőlük, a lehetséges alternatívák száma kicsi, s közülük mindenképpen kiemelkedő a Fischer-Kocsis-felvétel, nem kérdés, hogy nem akad jobb.

A Hegedűversenyből már sokkal több felvétel létezik, jobbak-rosszabbak, szimpatikusak és kevésbé szimpatikusak. Ez a mostani a jók közül való, a zenekar tagjai remek formát hozva, tisztán, szépen, és egyszerre játszanak; s – ami kritikus rész tud lenni – az első tétel kezdetén a fúgába észrevétlenül kapcsolódnak be. Kelemen Barnabás a tőle megszokott tiszta intonációval, fiatalos lendülettel és temperamentummal, határozott felfogásban tárja elénk ezúttal az ifjú, szerelmes Bartók lelkivilágát.

Elképzelését lehet vitatni, az is megeshet, hogy ő sem így fogja játszani a darabot tíz, húsz, vagy negyven év múlva. Hogy melyik a hitelesebb: az ifjúi hév, avagy az agg bölcsesség? Ennél a műnél mindenképpen az előbbire szavaznék.

BARTÓK:
Rapszódia zongorára és zenekarra, Op.1*
Scherzo zenekarra és zongorára, Op.2*
Fiatalkori hegedűverseny**
* Kocsis Zoltán – zongora, Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván (1985, 1986)
** Kelemen Barnabás – hegedű, Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán (2006)
Hungaroton
HSACD 32504

– eszbé –
(Café Momus, 2008. január 2.)