A Magyar Szimfonikus Körkép igazán jó kezdeményezés volt, a hazai szimfonikus zenekarok mutatkozhattak be, azok, amelyek – vidéki együttes lévén – ritkán szerepelnek a fővárosban, és a többször hallhatóak is. Május 22-én a Nemzeti Filharmonikusok játszották a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Dukay Barnabás ősbemutatója mellett Beethoven II. zongoraversenyét és Csajkovszkij Manfréd-szimfóniáját, Kocsis Zoltán vezényelt, a szólista Ian Fountain volt.

A körképen játszó zenekaroktól egyetlen dolgot kértek a sorozat elindítói, azt, hogy szerepeljen a műsorban egy kortárs magyar darab. A Nemzeti Filharmonikusok felkérték Dukay Barnabást egy mű írására, így hangozhatott fel a Szimfóniák az éjféli Naphoz – a szolgálat című, 78 főt foglalkoztató darab. Különleges művet hallhattunk, a vonósok a közönség felé fordulva ültek a színpad szélén, szünet nélkül játszottak, míg a fúvósoknak adatott némi szünet. A darab 108 akkordból áll, melyek sokszor rokonságban vannak egymással, a clusterek különbségeit azonban a közönség nehezen érzékelte. Szokatlan volt a hangerő is, dinamikai történések nem tették változatossá a szolgálatot. A vonóshangzás erősítette azt az érzést, mintha orgona zúgna, de a hangszer a Csajkovszkij-műhöz volt rendelve. A zenekari tömbök számomra a napkitörést illusztrálták, mely rettenetesen sokáig tart, a feszültség viszont egyre csökken. A közönség a kezdeti lelkesedés után (végre egy ősbemutató, egy kortárs darab – gondolták) belefáradt a színfoltokba, a homogén zenei anyagba, a hangerőbe, a nyolc ütésig tartó akkordokba.

Dukay Barnabás azt írja: kétféle éjféli nap létezik; egy külső s egy belső. Nem tudom, ez melyik volt.

Beethoven II., B-dúr zongoraversenye a legkevésbé ismert az öt versenymű közül, Földes Andor volt az, aki propagálta a művet. Az előadás szólistája az angol Ian Fountain volt, a londoni Royal College of Music tanára, aki többször járt hazánkban, a tiszadobi fesztiválon. Előadásában egy kellemes művet hallottunk, megbízhatóan, némi rávilágítással a zenei szépségre, melyből persze bőven van a zongoraversenyben, csak meg kell mutatni. A rendkívül magas termetű, vékony Fountain ujjai nyomán nem nyílt meg a szökőkút (nem kötelezett a név), nem fürödhettünk meg a szitáló permetben, a szivárvány nem bomlott ki a vízpára függönyében. Voltak nagyon szépen kivitelezett ütemek az Op. 19-es műben, de végigvitt frázis nem sok, meg-megszakadt a folyamat. A karakterek közül a lágyabbak voltak a jobbak, a határozott, erőteljesebb dallamok hiányoztak. A melléütések száma nem szokott mérvadó lenni, Fountain játékában ennek ellenére sok volt, ami azért tűnhetett fel, mert a darab ívét nem emelte ki, igazi mondanivalója nem volt, a darab szépsége pedig magáért beszél. A zenekar gyönyörűen játszotta, tálalta Fountain elé a témákat, az előbb hiányolt íveket, hangsúlyokat nagyszerűen hozta, lélegzett a zene. Az indítások, lezárások a karmester biztos ízlését, a versenymű zenekari anyagának aprólékos ismeretét mutatták, egy kiforrott egyéniséget tükröztek. Sajnos, a versenymű szólistája – a lassú tétel kivételével – nem tudott belehelyezkedni a mű hangulatába, a zenekar nyerte a zongoraversenyt.

Szünet után Csajkovszkij Manfréd-szimfóniáját (Op. 58.) várta a közönség. Ez az a szimfónia, mely a Csajkovszkijra oly jellemző stílusjegyeket csak kevéssé tartalmazza. A programszimfónia – operai megjelöléssel élve – címszereplője, Manfréd hasonlóan kedvelt szereplője a romantikus zenének, mint például Rómeó és Júlia, Faust stb. Csajkovszkij életérzéséhez közel állhatott a téma, vívódás, bűntudat, az éteri jóság megtalálása. Nos, a zenekar előadásában követhettük Manfréd életének állomásait, élvezhettük a nagyszabású tablókat, a remek zenekari tuttikat, a rézfúvósok hol fényes, hol letargikus, de mindig tiszta és pontos hangját. A záró tétel befejezése a Dies irae motívummal, orgonával, felért egy tisztítótűzzel. Bár idén hallottuk a zenekart jobban játszani, a koncert méltó zárása volt a Nemzeti Filharmonikusok változatos évadjának.

2008. május 22., Művészetek Palotája

szabói
(Papiruszportál, 2008. május 27.)