Ez történt


Bogota, 2013. március 27-30.

2013. 04. 12.


Zenekarunk három nagysikerű koncertet adott a közelmúltban Bogotában első alkalommal megrendezett Beethoven Fesztiválon. Kovács János vezényletével az együttes előadásában elhangzott a IV. szimfónia, az V. szimfónia, majd a fesztivál záróhangversenyén a IX. szimfónia Norah Amsellem, Allison Cook, Martin Muehle és Jukka Rasilainen szólistákkal, valamint a Sociedad Coral Santa Cecilia és a Coro de la Ópera de Colombia kórussal. A szimfóniák mellett előadták a Coriolan-nyitányt és a D-dúr hegedűversenyt Viktoria Mullova közreműködésével, aki a Csajkovszkij-verseny győzelmével vált híressé 1982-ben.

 
Eredetileg Kocsis Zoltán vezényelte volna a hangversenyeket, de orvosai tanácsára nem utazhatott ki az együttessel. A zenekarvezető helyett a G-dúr zongoraversenyt felfedezettje, az argentin Ingrid Fliter szólaltatta meg, akit a budapesti közönség is jól ismer.
 

 

(fotók: Kovács Géza)

 

Tudosítás a koncertről:
Tombolt a közönség a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén (Kultúrpart)

100 évesek vagyunk