Minden szempontból különleges teljesítmény a Bartók Új Sorozat negyedik korongja, melyen a szerző három korai opusa kapott helyet. (Közülük kettő korábbi felvételek újrakiadása.)

A kéttételes, eredetileg szólóműnek komponált, majd zenekarral kiegészített Rapszódia egyenes folytatása Liszt rapszódiáinak. A rövid zenekari nyitóakkordok után belépő briliáns zongoraszólam Kocsis keze alatt elementáris energiával szólal meg. Sodró lendülete – a változó karakterek ellenére – megadja az egész mű alaphangulatát, magnetikus erővel vonva magával a zenekart. Előadásmódja a darabot folyamatosan lüktető, lélegző tűzben tartja, amely a két tétel tematikus szövésének köszönhetően szinte teljesen egybeforr. Dinamikus, marcatókkal acélozott hangzása kifinomult agogikával párosul, mely a lírai részek leheletfinom pianóiban oldódik fel. Nem hinnénk, hogy a Fischer Iván dirigálta Budapesti Fesztiválzenekar e felvétel készültekor mindössze három éve állt fenn, hangzása olyannyira telt és elegánsan differenciált. Hangszíneinek gazdagsága és szólamainak csiszoltsága az op. 2-es Scherzóban bontakozik ki igazán, ahol a zongorának alárendeltebb szerep jut. A témák kidolgozása s hangszerelési megoldása Richard Strauss szimfonikus műveit idézi. A bámulatos szépségű Fiatalkori hegedűverseny tercekből építkező, dúr alapú főtémája szinte hangra pontosan a Don Quixote 5. variációjának lírai csellószólamát idézi, mely ott is a főhős kedveséhez intézett szerelmi vallomásaként szólal meg. A hegedűverseny felvételén Kocsis már karmesteri minőségben, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar plasztikus és a struktúrát a legapróbb részletekig feltáró előadását irányítva szerepel. A szólót játszó Kelemen Barnabás hihetetlenül szenzitív, valóban a mű legmélyebb megértését sugárzó előadásával tárja elénk a mű eme abszolút kongeniális olvasatát.

Kocsis Zoltán – zongora
Kelemen Barnabás – hegedű
Budapesti Fesztiválzenekar
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Karmester: Fischer Iván, Kocsis Zoltán

***** (a maximális 5 pont)

Winkler-Nemes Gábor
(Gramofon, 2007. tél)