Most nyert az album a MIDEM-en, az év legjobb zenekari felvételének választották, ami, persze, elsősorban a kiadó öröme, talán az eladási számok is meglódulnak. Akit érdekel Bartók és az új összkiadás, annak úgyis kötelező olvasmány volt már a CD, de kaptunk még egy lehetőséget, hogy leporoljuk az emléket.

Mert a lemezeket többnyire ugyanúgy használjuk, mint a könyveket. Meghallgatjuk egyszer vagy kétszer, ha nagyon tetszik, akkor hallgatjuk egy héten át, de aztán csak odakerülnek a polcra, eggyel hosszabb tőlük a gyűjtemény, és már csak azt élményre emlékezünk. Ó, igen, az új Bartók-sorozat (becenevén BÚS) második darabja, nagyon jó lemez. Emlékszünk rá, hogy még rangsoroltuk is: a legjobb Kossuth-szimfónia. De hát ez még nem olyan nagy szám, nincs nagyon sok felvétel ebből a korai Bartók zenekari műből, legyőzhetőek a versenytársak. Igaz, fontos is legyőzni őket, mert az a közvélekedés, hogy a Kossuth még nem igazi Bartók, legjobb indulattal is csak oroszlánkarmocska, erős Richard Strauss-utánérzés. Ez egyébként igaz is, csak hát ki az, aki 1905-ban ennyire utána tudott még érezni Richard Straussnak? Még maga Richard Strauss sem.

Az a furcsa, hogy emlékeim szerint ez a legjobb A fából faragott királyfi lemezen, pedig ott már jelentős a konkurencia, ha Bartóknak voltak is fenntartásai a saját darabjával, az utókor nem feltétlenül osztotta ezt, és nagy karmesterek kiváló zenekarok élén rögzítették a darabot. De hát ki az, aki manapság megbízhat magában és a tegnapi ítéleteiben?

Ha másért nem, ezért az érzésért hálás lehet az ember Kocsisnak és a Nemzeti Filharmonikusoknak. A fából faragott királyfi pont olyan jó, mint az emléke, pont olyan jó, mint a híre, abszolút referenciaértékű felvétel, aki Bartókra kíváncsi ezt hallgassa. Aki nem kíváncsi Bartókra, azon meg úgysem lehet segíteni.

Nemzeti Filharmonikusok, vezényel: Kocsis Zoltán
Hungaroton, 2006
5-ből 5 csillag

Fáy Miklós
(Pesti Műsor, 2008. március 6-12.)